KÉK HÍREK
A fiú csak feleselt egy nevelővel, amiért a vezető állítólag bosszút állt. A gyereknek vérzett az orra, a teste pedig tele lett lila foltokkal a brutális verés után.
KÉK HÍREK
Egy újabb áldozat számolt be a megalázó bánásmódról a DK elnökének. A fiatal azt állítja, fogkefével, térdelve, négykézláb kellett felmosniuk, és amikor ezt szóvá tette, fizikailag és verbálisan is bántalmazták őket.
KÉK HÍREK
Sokkoló részleteket árult el Juhász Péternek a fiatal nő az irodában történt molesztálásról. Vallomása cáfolja a kormány állítását, miszerint nem volt kiskorú sértett.
KÉK HÍREK
A bejelentéssel egy időben az ügyészség egy újabb gyanúsítottról számolt be a botrányos ügyben. Egy, az intézetben dolgozó nőt bűnpártolással gyanúsítanak, mert bizonyítékokat rejtegethetett.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint a volt igazgató bizalmasaként dolgozó ügyintéző a nyomozás elrendelése után bútorokat vitetett el az irodából egy ismeretlen helyre, hogy eltüntesse a szexuális bűncselekményekre utaló bizonyítékokat és nyomokat.
KÉK HÍREK
A fiú egy 23 perces videóban beszélt az átélt borzalmakról. A politikus pártja ügyvédet és pszichológust is fogadott az áldozat mellé.
KÉK HÍREK
A „Péter bácsiként” emlegetett igazgató állítólag ajándékokkal és fenyegetéssel vette rá a 14-15 éves fiúkat a szexre. Aki szólni mert, azt összeverhették.
KÉK HÍREK
Az ügyészség szerint a gyanúsítottak szabadlábon veszélyeztetnék a nyomozást és újabb bűnt követhetnének el. A bíróság hamarosan dönt a sorsukról.
KÉK HÍREK
Az első interjúban egy volt dolgozó mesél az intézményben töltött éveiről. Több bejelentés is történt, mégsem jött visszajelzés – állítja.
KÉK HÍREK
Eddig akárki kérte, hogy kérjen elnézést a Szőlő utcai fiatalkorú prostitúcióról szóló szerencsétlen mondatai miatt, minden lepattant róla. A publicistát továbbra is régi, személyes jó barátjának tartja.
KÉK HÍREK
A megkérdezettek jelentős része szerint politikai kapcsolatok állhattak Juhász menthetetlensége mögött. A hatóságokba vetett bizalom is súlyosan megingott.
KÉK HÍREK
Zsuzsa 13 éves volt, amikor az igazgató ajándékokkal és figyelemmel közeledett hozzá. A nő most elmesélte, hogyan történt minden – és miért hallgatott eddig.
KÉK HÍREK
Az RTL szerint a megszólaló akkor volt alig 14, amikor közeledést élt meg. Egy rövid részlet már elérhető a Facebookon, a teljes interjú vasárnap 18:50-kor kerül adásba.
KÉK HÍREK
Pszichológiai irat is előkerült, amelyben felmerült a szexuális bántalmazás gyanúja. A rendőrség akkor nem nyomozott, Juhászt és párját azóta letartóztatták.
KÉK HÍREK
Több felderítésre váró történet és nyilvánvaló pletyka keveredik össze a politikusokkal szemben megfogalmazott sejtetésekben. És van egy fontos megválaszolatlan kérdés, ami miatt ennyire elszabadulhattak az indulatok.
KÉK HÍREK
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben.
KÉK HÍREK
A Szőlő utcai javítóintézet ügyében Gulyás szerint alapjaiban sérült az emberi méltóság - mármint a politikusoké, akiket kapcsolatba hoztak vele. A miniszter összehangolt kormányellenes akciónak tartja a fejleményeket.
Népszerű
Ajánljuk