MÚLT
Sopronban 130 éve indult a sörgyártás – ott, ahol addig a bor uralkodott. A város idén nyáron különleges programokkal és egy vadonatúj szűretlen lagerrel ünnepli a jubileumot.
MÚLT
Szombaton 500. alkalommal mutatták be a Mary Poppinst. Csonka kilenc éven át játszotta a darab egyik főszerepét, mégsem kapott meghívót sem az előadásra, sem az azt követő fogadásra.
MÚLT
Dézsi Csaba András azt mondta, nem fog lemondani a pénzről, bár saját bevallása szerint nincs szüksége rá.
MÚLT
Sokan csak nevettek egy jót rajta, de bőven akadt, aki arról posztolt: tiszteletlenség elaludni egy ilyen jeles eseményen. Pláne, ha a trónörökös mögött ülsz.
MÚLT
Lilibet éppen a platinajubileumi ünnepség alatt töltötte be első életévét. A királyi család hivatalos közösségi oldalán is felköszöntötte a kis ünnepeltet.
MÚLT
Hologramként idézték meg a frissen megkoronázott királynőt, aki vasárnap személyesen is megjelent a Buckingham Palota erkélyén.
MÚLT
Egy szájról olvasó szakértő kifigyelte a cambridge-i házaspár privát beszélgetését az ünnepségen.
MÚLT
Az egyik kommentelő szerint ez egy nárcisztikus poszt volt. „Hihetetlenül önközpontú vagy” – írta egy hozzászóló.
MÚLT
Katalin hercegné nem tűnt túl boldognak Harry és Meghan láttán - legalábbis a reakciója alapján.
MÚLT
Az erős esőzés miatt a gép kénytelen volt negyed órán keresztül körözni London felett, mire biztonságosan le tudott szállni.
MÚLT
A streaming-óriás szerződést kötött Harry herceggel és Meghan Markle-lel, ennek ellenére a CBS-nek és az NBC-nek is adtak interjúkat. Most úgy tűnik Erzsébet királynő trónra lépésének 70. évfordulójáról is kitiltják stábjukat.
MÚLT
Omid Scobie szerint Harry és Meghan részt vesz ugyan a jövő nyáron tartandó ünnepségen, ám vélhetően nem szerepelnek majd annyit a nyilvánosság előtt, mint az egyébként elvárható lenne.
MÚLT
Keleti Ágnes a legtöbb olimpiai éremmel (10) rendelkező magyar női sportoló, nemcsak a legidősebb élő olimpiai bajnok, hanem a legidősebb ötkarikás érmes is.
MÚLT
A 30 éves jubileum egy évet csúszik, de völgyhangulatra vágyók nem maradnak kapolcsi programok nélkül idén sem.
Népszerű
Ajánljuk