JÖVŐ
A xenobotok néven ismert apró életformák ráadásul úgy szaporodnak, ahogy korábban még senki és semmi.
JÖVŐ
A Promobot élethű robotokban utazik, és szeretnék valós emberek kinézetét és hangját megvásárolni.
JÖVŐ
A jég olvadásával a jegesmedvék étrendje is megváltozhatott, a fő táplálékukat jelentő fókák helyett ugyanis egyre többször vadásznak szárazföldi állatokra.
JÖVŐ
Az „Innováció Szelleme" repülőgép a Rolls Royce szerint a valaha volt leggyorsabb elektromos járművé vált egy tesztrepülés során.
JÖVŐ
Hét éve járja a klímacsúcsokat a magyar fiú. Falat fest, és művészeket segít környezetvédő üzeneteik tolmácsolásában. Ő tudatos, elvárja mástól is, de szerinte a fő probléma az ipar, amivel a nagy cégeknek és a politikusoknak van dolguk.
JÖVŐ
Mikroműanyagok egy része kozmetikai szerekből származik, legtöbbjük azonban nagyobb darabok lemorzsolódásával jön létre fizikai hatás következtében. Ilyen hatás például a mosás.
JÖVŐ
A Vízi Ökológiai Intézet igazgatója szerint több hazai vizes élőhely is kiszárad majd, emiatt szokatlan területeken jelenhetnek a túlélésükért küzdő állatok.
JÖVŐ
Új szoftver segíti a betegek személyre szabott kezelését. Az Oncompass Medicine tudományos igazgatóját kérdeztük.
JÖVŐ
300 folyószakaszt már sikerült is megtisztítani, de a Forrástól a torkolatig expedíció tovább folytatódik.
JÖVŐ
Már most is nagyjából 100 millió űrszemét kering a fejünk felett, melyek közül 23 ezer legalább akkora, mint egy teniszlabda.
JÖVŐ
A kísérletben részt vevő csoportok egy idő után autonóm döntéseket hoztak és részben eltértek a küldetés eredeti céljaitól.
JÖVŐ
Hullámvasutak érkeznek egy tengeri olajfúró platformra az Arab-öbölben: a szaúd-arábiai helyszín egy új vidámparknak ad majd otthont.
JÖVŐ
Nem olcsó mulatság a klímavédelem, de meg kell tennünk. Hogyan lesz például vonzó a közösségi közlekedés? Beszélgetés a forró jövőről.
JÖVŐ
A humorista a Greenpeace megbízásából alternatív tárlatvezetést tartott a 30 milliárdos gigaberuházás kapcsán.
JÖVŐ
A zord éghajlatú Orkney-szigetek körül gigantikus forgólapátokkal felszerelt futurisztikus szerkezetekkel állítanak elő energiát. Az árapály-erőművek hozzájárulhatnak egy zöldebb világhoz.
Népszerű
Ajánljuk