Most vagy soha - interjú Csányi Vilmossal a Föld jövőjéről
Mórocz Anikó a lányának, Annának a születését várva kezdte el írni a blogot, neki is ajánlja első bejegyzésében. Ahogy ígéri: izgalmas utazást kezd Nusival, és csalódik, aki egy pelenkaszagú "baba-blog"-ra készül, mert azt a terepet meghagyja arra jóval érdemesebbeknek. Ők ketten inkább kóstolgatják az élet ízét, és az élményekből Nusi is ki fogja venni a maga részét.
A modern élet egyszemélyes közösségeket hozott, csaknem nyolcmilliárdan vagyunk a bolygón, a tulajdonlás dívik mindenek felett, miközben kevés kiváltságos kezében összpontosul a javak nyolcvan százaléka, akik elkülönülve élnek. De legalább a csaknem kilencmilliárd tonna műanyagunk itt van velünk, a szén-dioxidunk és a metánunk úgyszintén, a reklámok pedig további fogyasztásra ösztönöznek, holott a jelenlegi ipar egytizede is elő tudná állítani azt, amire igazán szükségünk van.
Több mint kétszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője és közel ötven könyvet írt. Jelentős tudománynépszerűsítő és publicisztikai munkássága is, a kétezres évek második felétől pedig szépirodalommal is foglalkozik. Munkáit elsősorban magyar és angol nyelven adják ki. Jelenleg feleségével, Évával és Janka kutyával Balatonalmádiban él.
– Megjósolható az emberiség jövője?
– Tudományosan semmiféle jóslásnak nincs helye. Most ért véget az ENSZ klíma-csúcstalálkozója, ahova magánrepülővel érkeztek a résztvevők és messze alulteljesítettek.
A szén-dioxid kibocsátásban például 17%-os részt tesz ki a ruhaipar, pedig lehet tartós ruhákat is készíteni. Az én gyerekkoromban ünnepnapnak számított, amikor nagy ritkán ruhát vettek, a cipőt pedig a suszter meg tudta javítani. Most már alig vannak suszterek, mert el kell dobni a cipőt. Kultúrát kellene váltani, amiben a tárgyak, a ruhák, a bútorok és az eszközök megbízhatóan időtállóak. Nem olyat kellene gyártani – és megvenni -, ami egy-két éven belül garantáltan elromlik, s arra kellene büszkének lenni, hogy ezt még az apám is használta. Ez sokat segítene a bolygón, de pillanatnyilag a nyomát sem látom.
– Vannak az emberiségbe evolúciós fékek kódolva, amik megakadályozzák saját magának a kipusztítását?
- Nincsenek. Az evolúció során az ember száz-százötven fős közösségekre lett optimalizálva. A kialakult emberi közösségek képesek a csoport érdekében különféle konstrukciókat, elképzeléseket létrehozni, például hogyan szerzünk táplálékot, erőforrásokat vagy hogyan védjük meg magunkat. Mindenki érti a nagy, közös célt és van benne valami része. Ez a mai napig megmaradt, épp ezt használja ki a politika és a különféle ideológiák. Van azonban egy lényegi különbség: amíg a közösség a fennmaradás érdekét szolgáló, elérhető célokat fogalmazott meg, amire az életben maradáshoz és a következő generáció létrehozásához volt szükség, addig ma a célok mesék, a hozzájuk vezető út pedig teljesen bizonytalan.
Az ember tehát kis csoportban – összhangban az adottságaival – jól működött, ez viszont nyolcmilliárd ember esetében megszalad. Nagy célként fantazmagóriákat állítanak elénk, amik károsan megvalósíthatatlanok és rengeteg szén-dioxid kibocsátással járnak.
– Az emberi faj tehát egy megszaladási fázisba került és kipusztulhat?
– Ebbe a fokozatba kapcsolt és közben különböző szerveződési szintek jönnek létre. Az ember individualizálódott, vagyis mindenki úgy viselkedik, mintha egy egyszemélyes közösség lenne, de efölé épültek társadalmak, államok és a bolygó egésze is. Minden ilyen szerveződés – nem tudatosan – a saját védelme, megmaradása érdekében szerveződik. A bolygó egésze egy primitív intelligencia, de számos jele van annak, hogy képes hosszú távon megoldani például a klímaváltozás problémáját. A kérdés az, hogy ez a hosszú táv elég rövid lesz-e ahhoz, hogy a változás végbemenjen. A kultúra megváltoztatása egy lehetőség. Ha mindenki ezzel törődne, akkor egy-két generáció alatt véghezvihető lenne. Amíg ezzel gyakorlatilag senki sem törődik, addig várunk. De: nem dobták le a harmadik atombombát. Ez azt mutatja, hogy a globális intelligencia képes értelmes dolgokat csinálni: elhitették az emberekkel, hogy ha még egyet ledobnak, akkor az egész világ katasztrófába torkollik.
– Ez egy mesterséges intelligencia lesz?
– Nem. A globális intelligencia nyolcmilliárd paralel, párhuzamosan kötött emberi agyból létrehozható intelligencia.
– És ehhez kell egy katasztrófa, ami cselekvési szintre emeli az emberi gondolatokat?
– Minden intelligenciának az a funkciója, hogy a szerveződésének a folyamatos biológiai létét és a szaporodását biztosítsa, alkalmazkodva az adott környezethez.
A klímacsúcson is erről folyt a vita: ki-mennyi támogatást kapjon, és a klímaváltozásért felelős úgynevezett nyugati államok fizessenek a gyengébb országoknak. Hosszú idő, mire kialakul, mindenki elfogadja és be is tartja az osztozkodás módszereit. Ahogy egyre romlik a helyzet valószínűleg felgyorsul az egyezkedés, és lehet izgulni, hogy ez időben, a globális rendszer szétesése előtt megvalósuljon.
– Az említett túlfogyasztásnak lehet oka a reklámok által sugallt illúzió, miszerint ha „gazdagabb” közegben élünk, akkor boldogabbak leszünk? A végtelenségig fokozható a boldogság-érzetünk?
– Az evolúcióban minden tulajdonságnak biológiai szabályozása van és a megszaladása káros. Nem iszunk ötször annyit, mint amennyire szükségünk van és annyit tudunk enni, amennyi belénk fér. A közösség védelmével megjelent a bírhatnék tulajdonság, hogy tárgyaink, eszközeink legyenek. Amíg csak egyénileg vagy kisebb csoportban élt az ember, addig nem volt káros, ha azt gondolta, hogy az egész őserdő az övé, nem jelent meg hozzá egy evolúciós korlát.
Ha valakinek nem elég két ház, hanem tíz kell, hozzá két palota, három jacht és még egy űrhajó is, az csak fantázia-birtoklás, mert akinek jachtja van, ahhoz kell legénység, kapitány, kikötők, szerződések, egy évben háromszor odamegy, és egy hétig utazik – ezt másképp is meg tudná tenni, nem kell hozzá tulajdon. Kis méretben talán előnyös volt a tulajdonlás, mostani méretében viszont rendkívül káros.
– És kulturálisan vissza kellene fogni.
– Most jelent meg Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című igen jó amerikai sci-fije, ami szerint például lehet korlátozni a jövedelmeket. Ma a jövedelem aránya – a legszegényebbtől a leggazdagabbig – akár tízmilliószoros is lehet. Lehet azt mondani például, hogy egy vállalaton belül ez csak tízszeres lehet, ami még mindig nagyon sok és ettől még mindenki nagyon dolgozik, de megszűnne a legfelsőbb réteg bírhatnék-túltengése. Szigorú ellenőrzés alá lehet tenni a pénz áramlását és adóztatni, vagy megszüntetni a Kajmán-szigeteki rafinált megoldásokat.
Ezek olyan kisebb korlátok, amit az embereknek el kell tudni viselni. Előbb-utóbb rá fogunk kényszerülni, kérdés, hogy elég gyorsan jön-e ez el.
– Elég sok félreértés övezi a klíma-kérdést.
– Épp a napokban Bálint Csanád nyelvész kollégánk írt arról, hogy a nyelv segítségével fedik el a valós helyzetet azok, akiknek ez az érdekük:
Akik épp a karácsonyi ajándékaik vásárlását tervezik, azok ügyelnek a szén-dioxid kibocsátására, miközben rengeteg dolgot összevesznek. Azt kell nekik mondani: emberek, csak egy jelképes, pici dolgot vegyetek karácsonyra, mert ez kell a klímakatasztrófa megállításához. Nem azt, hogy vásároljatok nyugodtan, aztán majd csökken a szén-dioxid termelés. Arra kell rámutatnia a kultúrának, hogy itt valami szörnyű dolog történik.
– A felnövekvő nemzedék felkészíthető arra, hogy mi vár rájuk?
– Meg kell változtatni a nyelvet, felmutatva az ok és okozati láncot, ahol a végén van a szén-dioxid, az elején pedig az, hogy új cipőt akarsz a régi megjavíttatása helyett. Ezt sokszor el kell magyarázni mindenkinek, mindenhol. Más út nincs.
– Javíthatja a helyzetet, ha több nő kerül döntési pozícióba?
– Meggyőződésem, hogy igen. Települési vagy országos döntéshozói szerveknél alapból ötven százalék hölgy kell, hogy legyen, mivel a társadalom fele is hölgy. Nem lehet azt várni, hogy szociális problémákat férfiak oldjanak meg. Nem tudják megoldani, mert nem érzik, nem tudnak ráhangolódni. Rendkívül primitív közösségekben vadászni, háborúzni valóban jobbak voltak a férfiak, de most, amikor békésen, nyugodtan kellene élni, a hölgyekre van szükség. Ez nem tükröződik a politikában, ami hosszabbítja, elkeni a megoldásokat.
– A klímacsúcson is ez az elkenés volt tapasztalható.
– Kimutatták, hogy hány száz vezető érkezett magánrepülővel. Könyörgöm, ha a klímakatasztrófa megakadályozását célzó beszélgetésre valaki magángéppel érkezik, azzal azt demonstrálja, hogy eszébe sem jut a saját, személyes szinten történő cselekvés. Repüléssel gyorsan meg lehet oldani sok mindent, de nem kell mindenkinek repülni, nem kell minden évben sok tízezer kilométeres távolságra menni ahhoz, hogy valaki jól érezze magát, ami ismét kultúra kérdése.
A státuszcélokat úgy kell szervezni, hogy az elviselhető teher legyen a bolygó számára, márpedig a tömeges utazások nem elviselhetőek.
– Napjában többször lehet találni rendkívül olcsó ajánlatokat.
– Mivel vissza kell fogni a fogyasztást, teljesen értelmetlen dolog engedni, hogy mindenki hülyeségeket hirdessen, ezzel ösztökélve a vásárlást. Ha valakinek szüksége van valamire, azt megtalálja. A hirdetések betiltása nagy lépés lenne ahhoz, hogy a fogyasztás csökkenjen. A televíziókban negyedóránként tíz percen keresztül értelmetlen dolgokra akarják rábeszélni az embert, ami árt a klímának. A televíziók más forrásból történő finanszírozása megoldható dolog: évtizedeken át nem volt hirdetés a televízióban, mégis volt televízió.
– A turizmus mérséklése is jót tenne a bolygónak.
– Nem azt mondom, hogy otthon kell ülni, kell a kirándulás és a szórakozás is. A mértéktelen formákat kell megszüntetni. Ha valaki nagyon szeretne elmenni egy helyre, könyvet akar róla írni, vagy egész életében ez a legfontosabb, akkor menjen. A probléma azzal van, amikor milliókat visznek el, s nem azért mennek, mert ott jól érzik magukat, hanem hogy elmondhassák: ők is ott voltak. Semmit nem fognak látni, mert előtte ismereteket kellene gyűjteni.
Televízión, interneten, videón minden ismeretet sokkal kényelmesebben lehet befogadni, mint odamenni az adott helyre. A kultúra propagálja, hogy otthon is megy ez, és ha el akar menni valaki, az viszont legyen drága, kelljen érte megdolgozni. Ne legyen státusz-szimbólum, hogy ott voltam és láttam, hanem megnéztem a televízióban, emlékszem rá és be tudok számolni róla.
– A választott otthonuk, a Balaton is státusz-szimbólummá kezd válni.
– Ez is kultúra kérdése. Ha az emeli a státuszt, hogy két-három helyen is legyen nyaralóm, akkor annak vannak következményei. Túl sok embernek van már lehetősége arra, hogy két-három nyaralója legyen, ugyanakkor az ország 20-30%-nak nincs teljesen biztosítva a napi étele. Ezeken változtatni kell.
– A Balatont is?
– A Balatont is. Épp most olvastam a tihanyi építésztől, hogy modern időket élünk: a mezőgazdasági területeket nyaralóövezetté kell változtatni, a nyaralóterületekből pedig lakóterületeket. Drágább lesz minden, boldogan adják el a mezőgazdasági és nyaralóterületeket olyannak, aki még többet fizet értük. Kapitalizmus van, elfelejtik naponta hangsúlyozni, hogy kizárólag a pénz szabályozza a kultúra tevékenységét, ami probléma.
– A kapitalizmus helyett más rendszert kellene kiépíteni?
– A kapitalizmust kell megszelídíteni és úgy megváltoztatni, hogy túléljük vele a bolygó klímaproblémáit. Kis méretben nagyon hatékonyan szervezte az emberi életet a kapitalizmus, nagy méretben viszont romlásba vezeti az emberiséget. Óriási szén- és olajtelepek illetve tulajdonosok vannak, akiknek nem lehet azt mondani, hogy tönkremegy a bolygó, ha nem hagyják abba a kitermelést, mert akkor hihetetlen vagyonok nullázódnak le. A tulajdonnal, a pénzzel, a tőkével és a bankokkal alapvető problémák vannak. Nem feltétlenül kell kommunisztikus világban gondolkodni, mérsékeltebb szabályozással a kultúra is meg tudja oldani ezeket a kérdéseket.
(Az írás a Balatonfüredi Napló 2021. decemberi számában jelent meg.)
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
