KÖZÖSSÉG
A műsor idei kedvezményezettje a Regőczi Alapítvány, melyet Áder János köztársasági elnök és felesége idén tavasszal hoztak létre a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekek segítésére.
KÖZÖSSÉG
Tizenhárom éve működik Pécsett a Nevetnikék Alapítvány, amelynek önkéntesei az elmúlt évek során több mint ötezer beteg gyermek felépülését tették vidámabbá bűvész, bábos, zenés és egyéb szórakoztató programok segítségével. A Nevetnikék alapítójával, Kőműves Glóriával beszélgettünk.
KÖZÖSSÉG
Egy kormányzati program keretében országszerte több mint kétszáz hasonló intézménynek biztosítottak 500 kilogrammnyi állateledelt.
KÖZÖSSÉG
Az egyik legnagyobb kormánypárti influenszer posztját sokan nem értették, végül törölte is a Facebook-posztját.
KÖZÖSSÉG
Lomtalanításkor találtak az utcán több zsáknyit a Steven Spielberg filmjéből ismert földönkívüliből. Ezeket jelképes összegért adták el a vevőiknek, a pénzt hajléktalanokat segítő szervezetek kapják.
KÖZÖSSÉG
A Nébih szerint a magyar IKEA gondosan járt el, így a továbbiakban nemzetközi szinten zajlik majd a vizsgálat.
KÖZÖSSÉG
Az #AdakozóKedd akcióba bekapcsolódó egyetemisták kreatív üzeneteket készítenek a KórházSuliról, amelynek több mint két héten át gyűjtenek pénzadományt.
KÖZÖSSÉG
Az élelmiszeradományokat az áruházakban az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél lehet leadni, a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon.
KÖZÖSSÉG
A lány visszavágott azoknak, akik szerint csak a népszerűsége növeléséért támogatta az otthontalanokat.
KÖZÖSSÉG
A Food Not Bombs csapata az év minden egyes vasárnapját arra szánja, hogy ételt juttasson a rászorulóknak – ezzel pedig több tonna alapanyagot mentenek meg.
KÖZÖSSÉG
November 17-én van a koraszülöttek világnapja, erre több módon hívják fel az emberek figyelmét.
KÖZÖSSÉG
A Pedalling Picassóként ismert bringás a Movemberre hívja fel a figyelmet, és jótékonysági ügyekre gyűjt.
KÖZÖSSÉG
A milliárdos vállalkozó csak idén több mint 1,4 milliárd forintot adományozott jótékony célokra.
KÖZÖSSÉG
Békési Zoltán a faültetéshez szükséges összeg összegyűjtése mellett a kerékpározás népszerűsítéséért is teker.
KÖZÖSSÉG
Jelenleg a szüleikkel élnek, de szeretnének a saját lábukra állni, és nemcsak maguknak, hanem társaiknak is otthont teremteni.
KÖZÖSSÉG
Egy eredeti Picasso-rajzról készült litográfia is szerepel a tételek között, a pénzből jótékonysági szervezeteket akar támogatni a zenész.
Népszerű
Ajánljuk