KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Így segíthetsz a Magyarországra érkező ukrán menekülteknek

Összefoglaló arról, mivel és hogyan tudod támogatni azokat, akik a háború miatt hagyták el Ukrajnát.


Rengeteg menekült érkezett már és érkezik mindennap folyamatosan a háború sújtotta Ukrajnából Magyarországra is, többnyire a határmenti településekre és a fővárosba. Sokan vonattal jönnek Budapestre, főleg a Nyugati pályaudvarra, ahol napi több ezer ember ellátását kellett megszervezni. Segélyszervezetek igyekeznek segíteni az érkezőket, de nekik is elkél a segítség. Bár szerencsére azt látjuk, hogy szép számmal akadnak olyanok, akik szívesen támogatják a menekülteket, nem mindenki tudja, mivel, hogyan lehet leginkább segíteni. Győri Krisztina, a Next9 kommunikációs ügynökség egyik vezetője egy Facebook-bejegyzésben foglalta össze az ezzel kapcsolatos tudnivalókat saját tapasztalatai és az önkéntesek tájékoztató alapján.

„Látjuk a háború borzalmas képeit, halljuk, hogy már kétmilliónyian menekülnek el otthonukból. Azt viszont szerintem még nagyon kevesen tudják és értik, hogy mindez mit jelent a valóságban – hogyan jönnek ma már szünet nélkül a menekültekkel tömött vonatok a Nyugati és a Keleti Pályaudvarra, ahol sokszáz lelkes segítő fogadja, irányítja, fuvarozza és szállásolja el az ide érkezőket.

Pedig hamarosan még a mostani hatalmas összefogásnál is több segítségre lesz szükség, mert egyre többen jönnek

(én a Nyugati pályaudvaron történtekről tudok naprakész információkat részben személyes tapasztalás, de sokkal inkább a napok óta éjjel-nappal ott segítő önkéntesek tájékoztatóiból).

Most már folyamatosan futnak be azok a vonatok, amellyel egyszerre akár ezer ember is érkezik. Fontos tudni, hogy egyelőre az ideérkezők túlnyomó többsége nem akar itt maradni, legfeljebb csak pár napig, aztán megy tovább különböző irányokba, országokba. A menekültek többségükben nők gyerekeikkel, valamint fiatal fiúk és lányok.

Szinte mind rémültek, kimerültek, sokan sokkos állapotban vannak, nem nagyon beszélnek angolul sem, így nem tudnak segítséget kérni. Bizalmatlanok is, ezért legtöbbször a segítőknek kell ajánlani a segítségüket.

Mostanra csodás információs anyagok készültek, amiket - mikor van nyomtatva elég – az érkezők kezébe adnak. Általában enni – inni kérnek először, ezért kell rengeteg - de tényleg rengeteg - szendvics, gyümölcs (alma, banán), fél literes ásványvíz, a gyerekeknek szívószálas üdítő ital.

Szinte mindenki rögtön internetet keres, van Wifi hálózat és a Kétfarkú Kutya Párt a Nyugati téri óra alatt klassz töltőállomást eszkábált sok hosszabbítóból és telefontöltőkből. A Westendben és az Aréna Plázában ingyen kapnak SIM kártyát – itt is több önkéntes segít a tolmácsolásban folyamatosan. Van rengeteg ruha – sokak állandó feladata a szortírozás, hogy gyorsan az érkezők kezébe adható legyen a megfelelő méretű ruhadarab.

A Nyugati parkolójában állnak buszok, amelyekben melegedni tudnak a szállásra vagy továbbutazásra váró menekültek, de valamiért ezt nem igazán használják ki még.

Vannak olyan buszok, amelyekkel a katasztrófavédelmisek vidéki munkásszállásokra viszik őket, de sokan a fővárosban keresnének inkább szállást. Bár ebben is rengeteg felajánlás jön (egyszerűen elképesztő az az összefogás és önzetlenség, ami árad a menekültek megsegítésére), de ebből is több kell. Ráadásul nagyon hideg éjszakák jönnek az előrejelzés szerint.

ÉS HOGY HOGYAN SEGÍTHETÜNK?

1. Pénzadományokkal

A segélyszervezetekhez eljuttatott pénzadományok talán a legnagyobb segítség most. Néhány szervezet elérhetősége:

Vöröskereszt

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Magyar Református Szeretetszolgálat

UNICEF

Baptista Szeretetszolgálat

2. Önkéntes segítőként

A Nyugatiban (és persze a Keletiben is) nagyon várnak még több segítőt – a nap 24 órájában. DE! Azt kérik, hogy aki menne, regisztráljon előtte valamelyik segélyszervezetnél önkéntesnek, mert ők tudják a leghatékonyabban szervezni, hogy mindig minden feladatra legyen ember!

Ha jól számoltam, jelenleg 3 szervezethez lehet jelentkezni, ha a Nyugatiban segítenél:

• Református Szeretetszolgálat (zöld ruhájukról felismerhetők)

Vöröskereszt (pirosak):

Migration Aid: önkéntesnek jelentkezés: [email protected]

• Fontos megemlíteni még a Bike Maffiát, akik hatalmas mennyiségben gyűjtenek élelmet, ruhát, tisztálkodószereket.

Aki először megy önkénteskedni, ITT sok hasznos infót talál, ami segít az eligazodásban.

3. Szállásfelajánlással

Általában néhány éjszakára van szükség egy-egy szállásra vagy szobára, aki akár kiadó lakásban, akár saját otthonában fogadna menekülteket, ITT TUD JELENTKEZNI. Természetesen szállodák, üres kollégiumok jelentkezését is várják.

4. Fuvarozással

Folyamatosan szükség van személyszállításra a pályaudvarról a szállásokra – aki ebben szeretne segíteni, ITT TUD JELENTKEZNI.

5. Tárgyi adományokkal

Figyelni kell arra, hogy a segélyszervezeteknek mire van éppen szüksége. A Reformátusok például ITT minden reggel megírják, hogy mi kell aznapra. Mást nem érdemes vinni, mert csak a helyet és az emberi erőforrást foglalja. (Általában csomagolt szendvicsek, kis kiszerelésű gyümölcslevek, takaró, hálózsák, bébiápoló szerek, fogkefe-fogkrém mindig kell).

Nagyon fontos, hogy mindenki annyit és úgy segítsen, amennyit elbír anyagilag és fizikailag – most nem sprintet kell teljesíteni, hanem ez beláthatatlan idejű hosszútávfutás lesz! Ui: emberségből hatalmasat teljesít az ország.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Éber kómába került a családapa egy injekció után – a család Svájcban reménykedik a gyógyulásban
A 36 éves László augusztus 20. óta van éber kómában. Családja és barátai összefogtak, hogy esélyt kapjon a gyógyulásra egy drága svájci klinikán, amihez segítséget is kérnek.


Egy budapesti család élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott. A 36 éves László, aki hangtechnikusként dolgozott, augusztus 20. óta éber kómában van, miután szervezete rosszul reagált egy izomlazító injekcióra. A férfi nyaka egy hosszabb autóút után beállt, ezért orvoshoz fordult, ám a kezelés során allergiás sokkot kapott.

Légzése és keringése leállt, és csak hosszú újraélesztéssel sikerült stabilizálni az állapotát

– számolt be a Blikk.

Jelenleg Magyarországon csak egyetlen kómaosztály működik, ahol azonban Lászlót a jelenlegi állapotában nem tudják fogadni. A család ezért Svájcba utazott, ahol egy különleges klinikán kezdődhet meg a férfi rehabilitációja.

„A svájci orvosok azt mondták, egyértelműen van tudata a férjemnek, ezért nagyon jó eséllyel vághatunk bele a rehabilitációba. Nyilván megígérni nem tudnak semmit azzal kapcsolatban, hogy milyen szintig tudják rehabilitálni, ez a következő hetek, hónapok során dől majd el”

– mondta Zsófia, László felesége.

A három hónapos terápiás kezelés naponta 2200 svájci frankba, vagyis körülbelül 927 ezer forintba kerül. A család számára ez hatalmas kiadás lett volna, ezért Zsófia gyűjtést indított, és rövid idő alatt sikerült összegyűjteni a szükséges összeget.

„Hatalmas összefogást értünk el, szerencsére négy nap alatt összegyűlt a háromhavi kezeléshez szükséges összeg. Hihetetlenül sok ember mozdult meg. Rengetegen ismerik a férjemet, a munkahelyén is sokra tartják, több együttesnek hangosít, nagyra becsülik, úgyhogy sokan segítenek” – mesélte az óvónőként dolgozó édesanya.

Zsófiáék korábban már szembenéztek hasonlóan nehéz helyzettel, és akkor is sikerült csodát tenniük.

„Nyolc évvel ezelőtt a kisfiunk rácáfolt az orvosi jóslatokra, és bebizonyította, hogy az emberi agy milyen csodákra képes” – idézte fel az édesanya. „Boti az agyat érintő rendellenességgel született, ma mégis teljes életet élhet a modern technikának köszönhetően. Rendkívül okos kisfiú, vívni jár, imád focizni, és nagyon jól viseli mindazt, ami az apukájával történt.”

A nyolcéves Boti is örökölte édesapja Fradi iránti szeretetét. Az FTC is jelezte, hogy támogatni szeretné a családot: egy dedikált mezt ajánlottak fel árverésre.

Amennyiben te is támogatnád Lászlót és családját, itt teheted meg:

A Don Bosco Barátai Alapítvány adószáma: 19335238-1-41

A szervezet címe: 1032 Budapest, Bécsi út 173.

Bankszámlaszám: 11734004-20476535

Közlemény: DL gyógykezelésére


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Több száz tonna svéd halászháló védi az ukránokat az orosz drónoktól
„Sok halász számára megnyugtató érzés, hogy az ukrán frontvonalra küldik a halászhálóikat. Úgy érzik, hogy ők is tehettek valamit azért, hogy az ukránok megvédhessék hazájukat.”


Svéd halászok leselejtezett hálói mentenek életeket Ukrajnában: ezekkel korábban heringet és tőkehalat fogtak a Balti-tengeren, most viszont a drónok ellen védik meg az ukránokat – olvasható a Szabad Európa cikkében.

Az Operation Change nonprofit szervezet partnerei eddig mintegy 400 tonna halászhálót vittek az országba. Ludvig Ramestam, a szervezet társalapítója közvetlenül azután küldte el az első adagot, hogy Oroszország megtámadta Kijevet. Nem sokkal később újabb csomagot kértek tőlük. „Nem értettük” – meséli Ramestam a Szabad Európának – „mert 16 köbméternyi hálót küldtünk, és egy jó időbe beletelik, amíg abból álcákat csinálnak. Ehhez képest máris többet kértek”.

Kiderült, hogy a hálók az állások vagy a fegyverek álcázására, hanem az FPV drónok elleni védekezésre kellenek. Ramestam egy konkrét esetről is beszélt.

„Volt egy autó, ami köré felszereltük az adományozott hálókat. Néhány nappal később az autót megtámadta egy orosz FPV drón. Az volt a szerencse, hogy a kocsitól körülbelül egy méterre lévő fémrudakra kerültek körben a hálók, amelyek így jelentősen csökkentették a robbanást, és az autóban lévő emberek túlélték. A köszönőlevélben kifejezetten azt írták, hogy ezek a hálók mentették meg az életüket”.

Irina Ribakova, az ukrán 93. gépesített dandár sajtósa szerint a drónok elleni hálókat „mostanában mindenhol felszerelik a donyecki régió útjain”. Mint mondta, „a hálók nem csodaszerek, csak a védelem egy eleme, ami nem biztos, hogy működik. Számos példa van arra, hogy egy drón berepült a háló lyukába, és megvárt egy autót. A mi drónpilótáink ugyanezt teszik”.

Azonban nem minden háló felel meg a feladatra: a nejlonból készült és a mezőgazdasági hálók tűzveszélyesek. A legideálisabb anyag a drótkerítés lenne, de „ez nyilvánvalóan drága és nehéz telepíteni”.

A svéd adományok hátterében változó szabályok állnak. Szigorodtak az uniós környezetvédelmi előírások, 2021-ben a Balti-tengeren teljesen betiltották a tőkehalhalászatot. Sok halász korábban értékes hálója így eredeti céljára használhatatlanná vált, ezért többen elővették a raktárból, és felajánlották az ukrán csapatoknak.

„Svédországban sokan támogatják Ukrajnát az oroszok ellen vívott harcukban” – mondja Ramestam. „Tehát sok halász számára megnyugtató érzés, hogy az ukrán frontvonalra küldik a halászhálóikat. Úgy érzik, hogy ők is tehettek valamit azért, hogy az ukránok megvédhessék hazájukat”.

Finnország svéd nyelvűek által lakott területén, Aland-szigeteken különösen erős ez a hozzáállás. Egy ottani önkéntes, Minnie Regland felidézte, egy 70-es éveiben járó nő elmesélte neki, milyen félelmek kísértették Finnországot évekkel az 1939-es szovjet invázió után.

„Elmondta, hogy amikor hét–nyolc éves volt, a tanára bejött az iskolába, és bejelentette, hogy »jönnek az oroszok!«. Mindenki pánikba esett. Az apja akkoriban éppen kint volt a tengeren”. Meg is tanította a nőt arra, hogyan kell kezelni a halászhálókat, ám ő végül nem ezt a munkát választotta.

„Bár nem folytatta a halászatot, soha nem tudott megválni apja hálóitól. De most azt mondta, szerinte apja is örülne, ha tudná, milyen célt fog a hálójuk szolgálni”

– mondta az önkéntes a Szabad Európának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nemrég halt meg az édesapja, most saját életéért küzd a 16 éves vízilabdázó – gyűjtést indítottak a család megsegítésére
A Budapesti Honvéd játékosát, Bihari Gábort leukémiával diagnosztizálták. Édesapja temetését követően felerősödtek a tünetei.


Élete legnagyobb harcát vívja egy fiatal vízilabdázó: csak néhány hete veszítette el az édesapját, most pedig kiderült, hogy leukémiával küzd.

A Honvéd U16-os vízilabdacsapatában játszó Bihari Gábort jelenleg a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelik. Édesanyja immár egyedül neveli, és minden erejével azon van, hogy ebben a harcban is segítse őt. Tünde a Blikknek nyilatkozva elmondta, hogy fia tünetei az apa temetését követően erősödtek fel. Kezdetben vírusfertőzésre gyanakodtak, ám a további vizsgálatok megerősítették, hogy nagyobb a baj.

„ Ezután a gyász mellett szorongás, belső feszültség és aggodalom kísérte a napjait, hiszen a tragédiát követően szinte nem maradt idő a feldolgozásra, a diagnózis pedig tovább növelte a lelki terheket. A leukémia fizikailag és lelkileg is rendkívül megterhelő, különösen egy fiatal sportoló számára.

A fáradékonyság csak az egyik tünet a sok közül, a kezelések mellékhatásai pedig komoly próbatételt jelentenek. Mindemellett hiányzik számára szeretett sportja és a közössége is. Mindezek ellenére Gábor igyekszik megőrizni azt a kedves, mosolygós személyiséget, amelyet mindenki szeret benne” – mondta el az édesanya.

Nagyon nehéz időszak ez a család számára, hiszen egyszerre küzdenek a gyásszal, a betegség súlyos terheivel, és a hirtelen megnövekedett anyagi kiadásokkal. A speciális étrend, valamint a mellékhatások enyhítéséhez szükséges vitaminok és immunerősítők beszerzése elengedhetetlen. Az édesanya önerőből már nem tudja fedezni ezeket, ezért Nemzeti Oktatási,  Sportpedagógiai És Tehetséggondozó Alapítvány – Gábor egyik sporttársának kezdeményezésére – adománygyűjtést indított. A vízilabda-közösség pedig összefogott: a Budapesti Honvéd Sportegyesület az elsők között ajánlotta fel a támogatását, majd több klub is csatlakozott. A sportolók, szurkolók és más jó szándékú emberek támogatása anyagi és erkölcsi erőt is ad a családnak.

„Ezúton is szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani: hálával gondolunk mindazokra, akik bátorítják, támogatják vagy adományaikkal segítik Gábort. Hosszú út áll előttünk, de biztató a tudat, hogy ezt az utat nem egyedül kell végigjárnunk”

– üzente Gábor édesanyja.

Így tudsz segíteni:

A támogatásodat az alábbi alapítványon keresztül juttathatod el a családnak:

NOST Alapítvány (Nemzeti Oktatási Sportpedagógiai és Tehetséggondozó Alapítvány)

Bankszámlaszám: 11718000-22391812

Közlemény: „Bihari Gábor - gyógyulásáért”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videó: elsírta magát Zacher Gábor a meglepetéstől – így ünnepelték kollégái a nyugdíjas kort elérő mentőorvost
Az ország toxikológusa még nem akar gondolni a visszavonulásra.


Váratlan meglepetésben volt része Zacher Gábornak: azt hitte, egy esethez riasztják, de szerencsére nem egy beteg, hanem munkatársai várták őt a helyszínen.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzése szerint az ország toxikológusa elérte a nyugdíjkorhatárt, de ő még gondolni sem akar a visszavonulásra. Mivel a betöltötte a hivatalos "nyugdíjas kort", kollégái szerették volna megünnepelni őt – nem is akárhogyan:

„Tegnapi szolgálata végén a doki egyik kedvenc kávézójába kapott riasztást a rohamkocsi, ahol a bejelentéssel ellentétben nem egy rossz állapotú beteg, hanem szeretett bajtársai és Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták. A meglepetés remekül sült el, a megható pillanatokról pedig videó is készült”

- olvasható a beszámolóban.

Az Országos Mentőszolgálat egyik meghatározó alakját már orvostanhallgatóként is vonzotta a mentőautó, kezdetben ápolóként, majd mentőtisztként teljesített szolgálatot, 1986-tól pedig mentőorvosként folytatta áldozatos munkáját.

„Zacher doktor fanyar humora, megkérdőjelezhetetlen szaktudása és végtelen embersége hatására mindig a közösség középpontjába került. Bajtársai szeretnek vele dolgozni, pontosan tudja, hogy mivel tud mosolyt csalni az arcukra, még a legnehezebb napokon is. Szakmai tanácsért, segítségért bárki fordulhatott hozzá, mindig szeretett mesélni, tanítani és minden szituációhoz van egy jó sztorija”

– írják róla a Facebook-posztban.

Azt is közölték, hogy miután Zacher további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján.


Link másolása
KÖVESS MINKET: