JÖVŐ
A tombolából befolyó pénzt egy memphisi gyerekklinika kapja. A Crew Dragonnal 2-4 napot tölt majd a csapat a világűrben.
JÖVŐ
Kaptak egymillió forint adományt, amit erre használtak fel, azóta pedig még többen szálltak be a költségekbe.
JÖVŐ
A kisfiú újszülöttkori hemolitikus betegségben szenvedett, miután világra jött. Akkor meg tudták menteni az életét, de a szervezete visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedett.
JÖVŐ
A klub felnőtt és utánpótlás játékosai is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A felajánlott összeg fele már össze is gyűlt.
JÖVŐ
„Minden fillért megér, ha így melegen lehet tartani az embereket” - vallja James Anderson, aki egy héten 70 órát dolgozik ingyen a rossz körülmények közt élőknél.
JÖVŐ
Rengeteg tartós élelmiszert és ruhát, valamint fecskendőket, fertőtlenítő- és kötszereket küldtek két horvát településre.
JÖVŐ
Az 1353-as adományvonalra indított hívással csatlakozhatsz az Ökumenikus Segélyszervezet által meghirdetett országos szolidaritási akcióhoz, amellyel a horvátországi földrengés károsultjainak gyűjtenek adományt.
JÖVŐ
Fanni egy olyan genetikai rendellenességben szenved, aminek a világon csak 29 érintettje van vele együtt, és ő az egyetlen nyilvántartott beteg Magyarországon. Az adománygyűjtésnek köszönhetően most egész évre biztosított az a pénz, amit a szülei a fejlesztésére fordíthatnak.
JÖVŐ
1928-ban vagy két tucat feldíszített fenyőfát állítottak fel Budapest közterein a „Mindenki Karácsonyfái” Hölgybizottság szervezésében azért, hogy a város nyomorgó gyerekei is örülhessenek az ünnepnek.
JÖVŐ
Több neves színművész mellett Hernádi Judit is csatlakozott egy rászoruló gyermekeken segítő kampányhoz, de azt is elmondta, hogy alakult az éve a járvány árnyékában.
JÖVŐ
Korábban több mint 1 millió forint adományt gyűjtött össze a vlogger, most két videót is forgatott arról, mi lett a pénz sorsa.
JÖVŐ
Ryan és Paul úgy döntöttek, a Mikulás helyébe lépnek, és mindent felvásároltak egy játékboltban a szegényebb családok részére.
JÖVŐ
Jim és Dylan már 10 éve válaszol minden levélre, bár elképzelésük sincs, miért pont hozzájuk érkeznek.
Népszerű
Ajánljuk