HÍREK
A kormányfő azt is mondta, hogy őt egyáltalán nem érdekli Putyin, a béke reménye pedig szerinte Donald Trump.
HÍREK
Az amerikai elnök szerint semmi értelme annak, hogy a marihuánát ugyanúgy a legveszélyesebb drogok közé sorolják, mint a heroint, az LSD-t és a sokkal komolyabb problémát jelentő fentanilt.
HÍREK
Floridában vasárnap még hozzávetőleg egymillióan voltak áram nélkül, és változatlanul 42 ezer szakember dolgozik a szolgáltatás helyreállításán.
HÍREK
Az ENSZ Közgyűlés alkalmával találkozott a magyar államfő az amerikai elnökkel és feleségével.
HÍREK
Az amerikai elnök meggondolatlannak és felelőtlennek nevezte az orosz elnök nukleáris fenyegetését.
HÍREK
A koporsó ágyútalpon érkezett meg a Westminster Hallból az apátságba, ahová kétezer meghívott vendég érkezett.
HÍREK
A világ legjelentősebb államfőinek és miniszterelnökeinek többsége most Londonban tartózkodik.
HÍREK
Az amerikai elnök az egyetlen a külföldi vezetők közül, aki a királynő búcsúztatási szertartásainak helyszíneire saját hivatali járművével és saját biztonsági kíséretével utazik.
HÍREK
A republikánus frakcióvezető szerint Joe Biden első szavának a bocsánatkérésnek kell lennie, amiért amerikaiak tízmillióit sértette meg, amikor fasisztának nevezte őket.
HÍREK
Az Egyesült Államok csaknem 3 milliárd dollárt biztosít Ukrajna számára. Ez lehetővé teszi Ukrajna számára légvédelmi rendszerek, tüzérségi rendszerek, lőszerek, és pilóta nélküli légi rendszerek, valamint radarok beszerzését.
HÍREK
Bosszúházkutatás vár Bidenre, ha Trumpot megválasztják – ígérte a volt elnök egykori kampányügyvédje
Rudy Giuliani szerint a Trump elleni házkutatás egy politikailag motivált rajtaütés volt, ami egyértelműen a volt elnök politikai jövője ellen irányult.
Népszerű
Ajánljuk