SZTÁRVILÁG
MacKenzie Scott újdonsült férje abban a magániskolában tanít, ahol a Jeff Bezosszal közös gyerekei tanulnak.
SZTÁRVILÁG
Jeff Bezos cége már nagyon közel került ahhoz, hogy civil embereket juttathasson el az űrbe.
SZTÁRVILÁG
A Tesla részvényei ma szárnyaltak, a tulajdonos vagyona délutánra 188,5 milliárd dollár lett.
SZTÁRVILÁG
A Blue Origin visz először nőt a Hold felszínére, adta hírül a milliárdos, miután a NASA bejelentette, hogy közeledik a döntés arról, hogy mely magáncégek vehetnek részt a következő Holdat célzó űrprogramjukban.
SZTÁRVILÁG
Már 1,2 millióan dolgoznak nekik. Elemzők szerint csak a világháborúban volt példa hasonló arányú bővülésre.
SZTÁRVILÁG
Béremelést, a járványhelyzet megfelelő kezelését és klímabarát cégpolitikát követeltek a percenként hárommillió forintot kereső tulajdonostól.
SZTÁRVILÁG
Jeff Bezos, az Amazon vezére mellett a Facebook, a Google és az Apple első embere is kínos kérdésekre számíthat a meghallgatáson.
SZTÁRVILÁG
A világ leghatalmasabb tech cégeinek vezetői hétfőn kellemetlen kérdéseket kaphatnak az antitröszt ügyekkel foglalkozó albiztottságban.
SZTÁRVILÁG
Soha senkinek nem gyarapodott még annyival a vagyona egy nap alatt, mint az Amazon vezérének.
SZTÁRVILÁG
A világ leggazdagabb embere szerint tömeges tesztelés nélkül nincs esély a gazdaság normális újraindítására. Beszélt arról is, hogyan érintette a koronavírus cégét, az Amazont.
Népszerű
Ajánljuk