HÍREK
Úgy vélik, a fertőzött, de még nem azonosított betegek száma idehaza már akár az 1000 főt is elérheti. Egy hét múlva 7-8 ezer, két hét múlva akár 50 – 60 ezer is lehet, ha nem lesznek szigorítások.
HÍREK
A tudós szerint már túl vagyunk azon a ponton, hogy karanténnal meg lehetne fékezni a COVID-19 terjedését, de lassítani lehet, így életeket lehet megmenteni.
HÍREK
Hazánkban eddig 30 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 9 iráni, 1 brit, és 20 magyar állampolgár.
HÍREK
Minden nehéz helyzet tanít bennünket. Nyilván egyik gondolat sem újdonság, de épp úgy igazak a jelen szituációban is.
HÍREK
Orvosok és ápolók a Facebookon osztottak meg egy csoportképet magukról. Bejegyzésükben azt írják, a kritikus hetekben, hónapokban ott lesznek a betegágyak mellett.
HÍREK
Még vizsgálják azt a fontos kérdést, hogy születése közben vagy már az anyaméhben fertőződött meg.
HÍREK
Több videó is felkerült az internetre, amelyen a karanténban lévő olaszok kiállnak az otthonaik erkélyére és közösen énekelnek, szórakoznak.
HÍREK
Ingyenesen lehet regisztrálni a kiadó honlapjára, ahol digitális formában lehet olvasni a tankönyveket.
HÍREK
Sokaknak például az is fejtörést okoz, hogyan oldják meg a gyerekek elhelyezését, ha nem vihetik őket ezekbe az intézményekbe.
HÍREK
A brit Dr. John Campbell állítása szerint már január óta figyeli a vírus terjedését, és tudta, hogy nagy baj lesz. Videóival a hétköznapi embereknek akar segíteni, hogy értsék, mi zajlik, és tudjanak védekezni.
HÍREK
A koronavírus iráni epicentrumában, Kom temetőjében jókora területen ástak árkokat, amelyek valószínűleg tömegsírokként fognak szolgálni. Az országban sokkal több lehet a fertőzés halálos áldozatainak száma, mint amit a hivatalos adatok mutatnak.
Népszerű
Ajánljuk