SZTÁRVILÁG
A McDonald's importálja a krumplit, mégpedig a kanadai Vancouver melletti kikötőből, most viszont a hajók késve érkeznek, aminek az árvízkárok és a pandémiának a globális ellátási láncra gyakorolt hatása az oka.
SZTÁRVILÁG
Köhögés, tüsszentés vagy nagyobb kilégzés után megköti a japán maszk a koronavírust, mely akár egy okostelefon segítségével is látható lesz.
SZTÁRVILÁG
A tudósok azt feltételezik, hogy a szigetországban meglévő vírustörzsek között hirtelen megemelkedett az olyan vírusok aránya, amikben az egyik, a fertőzésért felelős fehérje hibás.
SZTÁRVILÁG
Huszonnégy hajó maradványait találták meg, amelyeket az 1945-ös Ivo Dzsima-i csata után süllyesztettek el szándékosan.
SZTÁRVILÁG
A kutatók szerint fogyasztása oldhatja a stresszt és segítheti az alvást. De a CRISPR-Cas9 technológia ennél sokkal fontosabb dolgokban is hatalmas változásokat hozhat.
SZTÁRVILÁG
A tóból indult, a kifutópályán kötött ki a 2 kilogrammos teknős. A hüllő és a repülők is megúszták nagyobb baj nélkül a sétát.
SZTÁRVILÁG
A népszerű Mako hercegnő egy egyetemi osztálytársával akar összeházasodni, ezért le kell mondania császári státuszáról.
SZTÁRVILÁG
Japán gimnazisták 750 palackot vetettek az óceánba a Tokióhoz közeli Mijakedzsima szigeten 1984 és 1985 között. Azóta 17 helyen, köztük a Fülöp-szigeteken, Kínában, az Egyesült Államok nyugati partjain és Okinaván is kerültek elő a palackjaik közül.
SZTÁRVILÁG
A magyar lány a VIP részlegen önkénteskedett az ötkarikás játékokon, azt mondja, felejthetetlen élmény. Most hazalátogatott Japánból, mesélt arról is, miért szereti Tokiót és hogyan mászta meg a Fudzsit.
SZTÁRVILÁG
Az eszköz megfelel a kormány által előírt szabványoknak, így nagyon szokatlan, hogy több ilyen baleset is történjen.
Népszerű
Ajánljuk