MÚLT
Az áldozatok hozzátartozói 50 évvel az események után követelik, hogy Németország kérjen nyilvánosan bocsánatot az elkövetett hibákért és közvélemény félrevezetéséért, továbbá nyissák meg az ügy valamennyi dossziéját.
MÚLT
A támadásban életveszélyesen megsebesült egy várandós anya is, akin császármetszést kellett végrehajtani.
MÚLT
Az Iszlám Dzsihád beszünteti Izrael területének rakétázását, a zsidó állam se támad gázai célpontokat. A gázai vendégmunkások ismét beléphetnek Izraelbe, és újra megindulnak Gázába az üzemanyag és segélyszállítmányok.
MÚLT
„Aki bántani akar minket, az megsérül” – Késik a fegyverszünet, folytatódik a rakétaháború Izraelben
A Gázai övezetből több mint 50 rakétát lőttek Izrael felé fél óra alatt.
MÚLT
Egy év viszonylagos nyugalom után az izraeliek pénteken indítottak hadműveletet a Gázai övezetben.
MÚLT
A légicsapásokban a palesztinok szerint nyolcan, köztük egy 5 éves kislány is meghalt. Az izraeli hadsereg elit katonákat küld Gázába, és tartalékosokat is mozgósítottak.
MÚLT
A rendszer félelmetes funkcióarzenált jelent, amit jogvédők szerint a palesztin lakosság ellen is bevethet Izrael.
MÚLT
Denevérek, delfinek és egy varjú segítségével érthetjük meg majd egyszer, hogy mit akarnak nekünk mondani az állatok.
MÚLT
– Annyira szomorú, hogy ilyen dolgok történnek az uszítás miatt – írta az üggyel kapcsolatban Naftali Bennett.
MÚLT
Szuvenírként akarták hazavinni a háborús bombát, amiről kiderült, hogy nem veszélyes, de így is nagy riadalmat okozott a repülőtéren.
MÚLT
Jól haladnak Izraelben az új fejlesztések. Az Iron Beamet múlt hónapban tesztelték a Negev-sivatagban, működése sokkal gazdaságosabb, mint a Vaskupolának, ráadásul tengeren és levegőben is bevethető.
MÚLT
A rendőrség agyonlőtte a támadót, aki sajtóinformációk szerint egy 25 éves palesztin férfi volt. Izraelben egy héten belül ez volt a harmadik fegyveres támadás.
MÚLT
Izrael csak „törvényes használatra”, és csak a bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelem megelőzése és felgöngyölítése céljából engedélyezi a kémszoftver eladását.
Népszerű
Ajánljuk