HÍREK
A városban rekedtek arról számoltak be, hogy csak akkor jutnak ivóvízhez, ha megdolgoznak érte: romokat takarítanak, holttesteket temetnek.
HÍREK
Vajon hol a határ, hol billen át a környezeti fenntarthatóság, magával sodorva az emberiséget? Vagy már át is billent, és bizonyos folyamatok nem visszafordíthatóak? Szöllősi-Nagy András hidrológus szerint 100 év alatt tönkremehet a civilizációnk.
HÍREK
A dH2Ome a végtelen és megfizethető ivóvízforrás létrehozásával egy jobb társadalom alapjait fekteti le a tervező szerint.
HÍREK
A vízfogyasztás a tavalyihoz képest a duplájára nőtt, ugyanis a lakosság túl sokat locsol. A korlátozást azért kellett bevezetni több településen is, mert jelentősen csökkent a víztároló medencék vízszintje.
HÍREK
Buda és Pest lakói a mindennapi élethez szükséges vízhez sokáig közvetlenül a Dunából, illetve a nagyobb tereken – pl. a Szentháromság téren, a Hal téren, a Ferenciek terén –, valamint udvarokon álló, fúrt kutakból juthattak hozzá.
HÍREK
Siófok-Kiliti egyik intézményében találtak baktériumot az ivóvízben, emiatt most a városrészben csak forralás után lehet inni a csapvízből.
HÍREK
A mintákban a leggyakrabban a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésére használt bisoprolol fordult elő.
HÍREK
Sokan ásványvizet vagy szűrt vizet isznak, mert több településen fogyasztásra alkalmatlan az ivóvíz.
HÍREK
25 ezer ember mindennapjait mentheti meg egy szerkezet, ami sós vízből készít ivóvizet napenergiával
Az óceán bőséges vízforrást kínál, de a sóeltávolítás folyamata eddig nem volt gazdaságosan megoldható. Most viszont fordulat jöhet.
HÍREK
Indiában jelenleg 100 millió ember alig jut ivóvízhez. Az ENSZ szerint a humanitárius katasztrófa, ami ott zajlik, mindannyiunk közeli jövőjének előképe.
HÍREK
Van, ahol a vécé lehúzását és a tusolást sem engedhetik meg maguknak az emberek, mert akkor nem jut ivóvíz.
HÍREK
Két évvel a svájci támogatásból megvalósult ivóvízhálózat-fejlesztés után sokan továbbra sem tudják beköttetni otthonaikba a vizet Ózdon.
HÍREK
A kizárólag üvegpalackban forgalmazott prémium kategóriás Szigetközi Friss Víz meghódította a világ szakembereit.
HÍREK
Másfél óra alatt egy liter tiszta, iható vízhez juthatunk a speciális agyagedény segítségével.
HÍREK
Ha kibírod, hogy tíz percig ne nyúlj a telefonodhoz, az UNICEF egy napra elegendő vízzel segít a rászorulókon.
Népszerű
Ajánljuk