KÉK HÍREK
A klinikai ápoló megszegve a szabályokat adott be egy injekciót, ami az idős embernél súlyos következményekkel járt.
KÉK HÍREK
Az énekesnő és séfként dolgozó férje tavaly jelentették fel a Momentum több politikusát, miután azok egy videóban vették célkeresztbe palkonyai gourmet boltjukat.
KÉK HÍREK
A január 20-án hivatalba lépő elnök szerint egyáltalán nem hirdethetnének ítéletet, és közölte, hogy tovább harcol a büntetőügy törléséért.
KÉK HÍREK
Bár védekezésében félreértésre hivatkozott, a bíróság nem fogadta el magyarázatát. Az ítélet nem jogerős.
KÉK HÍREK
Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a büntetett előéletű elkövetőre. Az eset még tavaly nyáron történt.
KÉK HÍREK
Mivel Varju László egyéni választókerületben (Újpest-Angyalföld) jutott mandátumhoz, így időközi választás lesz ebben a körzetben jövő év elején.
KÉK HÍREK
Az Emberi Jogok Európai Bírósága pénteken hozott ítéletet az ügyben. A magyar államnak több mint 4,7 millió forintot kell fizetnie.
KÉK HÍREK
Mindannyiukat vagyonelkobzásra is ítélték, de a károkozás mértéke szerint ezt az összeget már az ítélethirdetés előtt befizették. Az egyik vádlott még különösen szerencsésen járt, mert a forint gyengesége miatt némi visszatérítést is kapott az államtól.
KÉK HÍREK
Több gyermek- és fiatalkorú fiú tanítványával fajtalankodott, és meztelenül videózta őket. A vádlott fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
KÉK HÍREK
Első fokon pert nyertek a tankerülettel szemben azok a tanárok, akik két éve rúgtak ki a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mert részt vettek a polgári engedetlenségi akcióban.
KÉK HÍREK
Zoltánt decemberben tartóztatták le, miután az utasa csomagjából előkerült a több mint hárommilliárd forintot érő kábítószer. A pilóta azt mondta: még csak nem is tudott a drogról.
KÉK HÍREK
Az ítélet jogerős, fellebbezni nem lehet. A tanács kilenc év börtönbüntetésre, valamint kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte Lazsányi László gyilkosát.
KÉK HÍREK
Elsőfokon ítélet született a lassan nyolc éve húzódó Quaestor-ügyben. Tarsoly még mindig ragaszkodik az ártatlanságához.
KÉK HÍREK
Az amerikai-orosz nő nem politizált, hosszú évek óta először látogatott szülőhazájába. Ügyvédjével remélik, hogy egy következő fogolycserébe bekerülhet.
KÉK HÍREK
Az elsőfokú ítélet szerint Agócs János két képviselőtársának ajánlotta fel, hogy 30 millió forintért cserébe lemond elnöki tisztségéről, és segít a korrupciós pénzt kifizető képviselő elnökké választásában. Az ítélet jogerős.
KÉK HÍREK
Az ügyészség a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartással és súlyos testi sértés kísérletével vádolja az egyik volt rendőrt. Beismerés esetén öt év börtönt indítványoztak.
KÉK HÍREK
Idős férfiakra utazott a két nő, akiket azzal csaltak csapdába, hogy „lényegesen fiatalabb” lányoknak adták ki magukat. Egy hírhedt alvilági alak is bedőlt a trükknek.
Népszerű
Ajánljuk