SZEMPONT
Kaleta Gábor beismerte bűnösségét. Ügyvédje szerint a volt diplomatának óriási lelkifurdalása van a történtek miatt. Az ítélet nem jogerős még.
SZEMPONT
Korábban arról is szó volt, hogy akár életfogytiglant is kaphatnak. A bíróság azonban első fokon elegendőnek tartotta a törvényi minimumot kiszabni. Az ügyész a büntetések lényeges súlyosbítása érdekében fellebbezett.
SZEMPONT
Nem jogerősen 12 év letöltendő börtönre ítélték a férfit, aki súlyos alvászavara miatt valószínűleg nem is vezethette volna a buszt.
SZEMPONT
Kaleta Gábor büntetését 2,5 évre függesztették fel, és félmilliót is fizethet. Az ítélet nem jogerős.
SZEMPONT
A Blikknek azt is elmondta, hogy reméli, másodfokon nem ilyen döntés születik, és a férfi hosszú évekre visszakerül a rácsok mögé.
SZEMPONT
Szinte minden hétre jut egy brutális hír, nők elleni erőszak, családirtás, abszurd bírósági ítéletek, elkövetők, akiknek a jogai sérültek. Az ő jogaik. Hát kit érdekelnek, ugye, az áldozatok jogai?
SZEMPONT
A férfi korábbi védője továbbra is kitart amellett, hogy B. László nem követett el emberölést.
SZEMPONT
Úgy tűnik, ha nincs meg a holttest, nincsenek kamerafelvételek és tanúk, akkor hiába a korábbi feljelentések, a látlelet és a távoltartási végzés, hiába minden terhelő bizonyíték, a férfi megússza. Vélemény.
Népszerű
Ajánljuk