SZEMPONT
Az EMMI közlése szerint az alapos fertőtlenítő takarítás a tanévkezdés előtt, valamint a tanév közben történő rendszeres takarítás kulcsfontosságú a járvány kockázatainak csökkentése szempontjából.
SZEMPONT
Mi jellemzi az augusztust? Kég ég, napsütés, dinnye és… tanszervásárlás. Szülőként a legjobbat, a legszebbet, a legpraktikusabbat szeretnénk venni mindenből. És közben persze szeretnénk a pénzünknél maradni.
SZEMPONT
Elfogadhatatlannak tartja a szakszervezet a tervezetet, amit az intézményvezetők hétfőn késő este kaptak meg. Részletesen megindokolták, miért.
SZEMPONT
Az Emmi szerint ebben az időszakban váltanak álláshelyet a pedagógusok. Szerintük most ez a folyamat zajlik.
SZEMPONT
A népszerű töritanár szerint más-más okból, de se a kisebb, se a nagyobb diákok nem járnának jól a főváros tervével. Két másik pedagógust is megkérdeztünk.
SZEMPONT
Az iskolakezdés mizériáját humorral, még több humorral igenis át lehet vészelni. És a felismeréssel, hogy nem vagy egyedül: a szülőtársak is próbálják túlélni...
SZEMPONT
A mai gyerekek nem is sejtik, szüleiknek és nagyszüleiknek milyen komoly szabályrendszerrel kellett szembenézni iskolásként.
SZEMPONT
Augusztus. Vége a nyárnak. Vége a szünetnek. Indul a végjáték. Vagy inkább kezdődik? Rögtön emelt szinten. Össznépi társasjáték mindenkinek.
SZEMPONT
Olyan trükköket fogunk bevetni, aminek köszönhetően a kis mókusok egy fokkal jobban viselik a becsengetést és így nem arról szólnak majd a hétköznapok, hogy győzködni, rimánkodni és veszekedni kell minden ébredés után.
SZEMPONT
Nyakunkon a szeptember, ami egyet jelent az iskolakezdéssel, az új ruhák, tanszerek vásárlásával. Íme néhány tipp, hogy mire érdemes figyelni!
Népszerű
Ajánljuk