KÉK HÍREK
A mosdóban talált rá a felsős fiúra a gondnok, és azonnal közbeavatkozott. Az ügyben teljes hírzáraltot rendeltek el.
KÉK HÍREK
A helyi hivatal szerint a megbetegedések már elérték a riasztási küszöböt, ezért kellett felfüggeszteni a tanítást.
KÉK HÍREK
Több iskola is arról értesítette reggel a szülőket, hogy zord körülmények várják az intézményben a diákokat. A Nógrád megyei Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola pedig arra kérte a szülőket, hogy ma ne vigyék be a gyerekeiket az intézménybe, és az iskolabuszra se várjanak.
KÉK HÍREK
A pedagógusok célja méltányolandó lehetne, de sajnos a kivitelezés nem sikerült teljesen korrektre. A tankerület közbe is lépett.
KÉK HÍREK
A bíró ítélete szerint indokolatlanul súlyos volt az azonnali felmentés, bár az tény, hogy a tanárok munkabeszüntetése nem volt jogszerű.
KÉK HÍREK
Egy volt diák elmesélte, hogy vele is „túl kedves volt”, végül a szülei találtak még a telefonjában a férfi üzeneteit, és segítséget kértek, de az akkori intézményvezető azt tanácsolta nekik, hogy keressenek másik iskolát.
KÉK HÍREK
Az iskolai közösségi programoknak nemcsak a társas kapcsolódásokra, hanem akár a tanórákon nyújtott teljesítményre is pozitív hatása lehet - véli pszichológus szakértőnk. Van egy jó hírünk: most pénzbeli támogatást lehet nyerni például osztálykirándulások megvalósítására.
KÉK HÍREK
Az intézményvezető még a nyár folyamán tett feljelentést, az érintett pedagógusokat felfüggesztéttek.
KÉK HÍREK
Nem veretes külügyi vagy külgazdasági kérdésben kérdezték fel a minisztert, hanem egy olyan ügyben, ami sokkal jobban érinti a mindennapjaikat.
KÉK HÍREK
Nemrég a képviselők megszavazták, hogy tilos bevinni az okostelefonokat az iskolákba, a lap most lebuktatta őket. Nekik miért lehet használni mégis munka közben?
KÉK HÍREK
Péntek este megtelt a Blaha Lujza tér, ahol ismert emberek is kiálltak Iványiék mellett. Kepes András szerint egyetlen szó van arra, amit a kormány tett: embertelenség.
KÉK HÍREK
Olyan is van, akinek az új osztályába az eddigi 8 helyett 28 diák jár, és nincs pedagógiai asszisztens. Máshol négy gyereknek külön osztályt indítottak, de szinte minden nap más jön be órát tartani. Szülőkkel beszélgettünk.
KÉK HÍREK
Az egészséges és tápláló iskolai tízórai összeállítása kihívást jelenthet sok szülő számára, ezért Szabó Adriennt, a Lidl dietetikusát hívtuk segítségül, aki hasznos tanácsokkal látott el minket a témában.
KÉK HÍREK
A középiskola elvégzése után tíz évvel került vissza a fiú szülővárosába, ahol előbb barátság, majd szerelem lett a volt diák és a még mindig pedagógusként dolgozó nő között.
Népszerű
Ajánljuk