HÍREK
Az iráni Szu–24-esek bombákkal és irányított lőszerekkel megpakolva, radar alatt repültek a célpont felé. A katari pilóták történelmet írtak, ez volt az ország első éles légiharc-bevetése.
HÍREK
Az IRIS Dena fregatt éppen egy indiai nemzetközi hadgyakorlatról tartott hazafelé, amikor az amerikaiak lecsaptak rá. Az iráni külügyminiszter nyílt fenyegetéssel reagált a támadásra.
HÍREK
Katonai tisztviselők szerint Izrael és az Egyesült Államok első, teljes körű közös háborúja zajlik éppen Irán ellen. Eddig már több mint ötezer bombát dobtak le az országra.
HÍREK
A szakértő szerint ha a világpiaci ár emelkedik, azzal az orosz gáz ára is emelkedni fog. Ami azt is jelenti, hogy az államnak egyre nagyobb támogatást kell fizetnie az MVM részére, és így másra kevesebb pénz juthat.
HÍREK
Az amerikai hadügyminiszter bejelentette, hogy az iráni hadműveletek során „levadászták és megölték” azt a vezetőt, aki a Trump elleni merénylettervet irányította. Az amerikai elnök is reagált a hírre, miközben Irán tagadja a vádakat.
HÍREK
Az új legfőbb vezető kiválasztásáért felelős tanács a New York Times szerint már meghozta a döntést, de attól tartanak, hogy az utód is célpont lesz. A szombati csapásban az 56 éves Modzstaba felesége, anyja és fia is meghalt.
HÍREK
Hatalmas tömeg gyűlt össze a dél-iráni Minab városában, ahol a légitámadásban meghalt gyerekeket helyezik végső nyugalomra. Az állami média az amerikai–izraeli támadás kegyetlenségéről beszél, pedig egy hónappal ezelőtt még a rezsim mészárlásai miatt is hasonló tömegtemetéseket tartottak.
HÍREK
A külügyi szóvivő arra figyelmeztette a régió országait, hogy „a cionista rezsim nem habozik kiterjeszteni a háborút”. Állítja, elkötelezettek a humanitárius elvek iránt, és most a védelemre összpontosítanak.
HÍREK
Ali Hámenei halála után egy háromtagú ideiglenes tanács vette át az irányítást Teheránban, amíg egy szakértőkből álló csoport dönt az új vezetőről. A lehetséges utódok között több befolyásos nevet is említenek.
HÍREK
Az Aramco olajóriás elővigyázatosságból azonnal leállította a termelést. Az iráni támadás után készült felvételeken hatalmas tűz és sűrű, gomolygó füst látszik.
HÍREK
Még az amerikai és izraeli katonákat is meglepte, milyen hatékonyan fejezték le az iráni vezetést. Most azonban nem világos, hogy a keményvonalas vagy a pragmatikus politikusok veszik át az uralmat. A piacok idegesek, és az sem kizárt, hogy Irán teljes káoszba süllyed.
HÍREK
Egy Irán-barát síita milícia drónokkal támadta az erbíli amerikai bázis egyik lőszerraktárát. A Honvédelmi Minisztérium megerősítette, hogy a magyar katonák nem sérültek meg.
HÍREK
Donald Trump amerikai elnök nyitott a tárgyalásra Irán új vezetésével Ali Hamenei ajatollah halála után. Közben a Hormuzi-szoros lezárása miatt a világ olajkereskedelmének ötöde került veszélybe.
HÍREK
Szombat este több más helyszínen, köztük a dubaji nemzetközi repülőtéren is robbanások történtek. A támadássorozatban legalább egy ember meghalt és négyen megsérültek, a hatóságok távmunkát rendeltek el.
HÍREK
A politológus a közösségi oldalán elemezte a külügyminiszter kommunikációját. Szerinte a nyilvánvaló tények eltagadása rosszabb, minthogy a békepárti és a trumpbarát narratíva megdöccen.
HÍREK
A támadás előre tervezett időpontján is módosítottak, amikor információt kaptak arról, éppen hol tartózkodik Irán legfőbb vezetője - írja a New York Times. Izraelből azonnal felszálltak a gépek, majd két órával később megsemmisítő csapást mértek az épületre.
HÍREK
Hivatalos megerősítés még nincs. Egy másik izraeli tévé szerint egyszerűen nem tudják elérni, állapota ismeretlen. A külügyminiszter szerint pedig életben van a vezető.
Népszerű
Ajánljuk