SPORT
Az olimpiai bajnok úszó másfél éve nem nyilatkozott az újságíróknak, most azonban kivételt tett. A MOL Pályán Kívül podcastban őszintén beszélt arról, miért nem indult a világbajnokságon, milyen nehézségekkel küzdött, és hogyan látja a jövőjét.
SPORT
A riporter a podcast adásának évfordulóján emlékezett vissza egy korábbi beszélgetésükre. A táncosnő szerinte „elementárisan kérte ki magának” az egyik kérdését.
SPORT
Szerinte azon mindenki felhördülne, és Amerikai úgyis „sokkal előre mutatóbb”. A karmelita kolostorban kérdezték a miniszterelnököt egy svájci újságtól.
SPORT
Pap Rita és férje, Bodnár Attila a Palikék Világa című műsorban meséltek a megdöbbentő pillanatokról, amikor az énekesnő agyvérzést kapott. A házaspár őszintén beszélt a kórházi kezelésről, a félelmekről és a hosszú felépülésről.
SPORT
Már ismeri az eredményeket. A kormányfő szerint cinizmus uralja a közbeszédet, amikor a kormány nagy gazdasági célokat tűz ki maga elé.
SPORT
„Legyen vicces, lehessen önfeledten röhögni, ne okoskodj. Butaság is lenne, ha én szeretném megmondani a nagy dolgokat. A közönség nem azért jön” - mondta a 60 éves humorista.
SPORT
Szerinte a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezető miniszter hatékonyan végzi a munkáját, a szankcionálása pedig megerősítette a pozícióját. Orbán azt is elmondta, hogy mi a legnagyobb korrupciós botrány jelenleg Európában.
SPORT
A kormányfő hazatért Indiából, péntek reggel már a Kossuth Rádióban adott interjút. A távozó amerikai nagykövetről is beszélt.
SPORT
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Orbán Viktor az Európai Unió vezetőivel vívja csatáit, míg „Brüsszel Petit” ő intézi, ez a leosztás.
SPORT
A háború pedig véget ér 2025-ben. Vagy úgy, hogy sikerül béketárgyalással lezárni, vagy úgy, hogy az egyik harcoló fél megsemmisül - mondta évértékelő interjújában a magyar miniszterelnök.
SPORT
A volt főpolgármester szerint a „rezsim” politikai változással számol. Magyar Péteréket is kritizálta, amiért patthelyzetet teremtettek a fővárosi közgyűlésben.
SPORT
A miniszterelnök szerint azért indított pert Magyarország ellen az Európai Bizottság, hogy az országnak már megítélt pénzekből vegyenek vissza. Szerinte mindebből az jön ki, hogy mi vagyunk Brüsszel ellenzéke.
SPORT
Azon dolgoznak, hogy ha már nagy átfogó béke nem is történik meg ebben az évben, ha egy hosszabb és tartós tűzszünetre sem hajlandóak a felek, akkor legalább legyen egy karácsonyi tűzszünet.
SPORT
Egy friss interjúban arról beszélt Árpa Attila, hogy a karácsonyi vásárokat messziről kerülik. Felháborítónak tartják, mi mennyibe kerül.
SPORT
A műsorban a BDPST Koncept alapítójaként mutattak be a miniszterelnök lányát. Orbán Ráhel szerint 2026-27-ben jöhet a nagy áttörés a turizmusban, ekkor fogjuk látni a reptér megvásárlásának előnyeit is.
SPORT
Szerinte fontos, hogy az „új lakás iránti legitim társadalmi igény” ne menjen a minőség rovására. A közlekedésről is kérdezték Lázárt a Mandiner friss interjújában.
SPORT
Egy rádióinterjúban őszintén vallott arról, milyen érzés volt nagyszülővé válni, és hogyan változott a kapcsolata a lányával.
Népszerű
Ajánljuk