HÍREK
A népszerű humorista azt mondta, már elkoptattuk a magyar miniszterelnök nevét, mert bármit csinál a kormányfő, azonnal hír és/vagy mém lesz belőle, ezzel pedig feleslegesen misztifikáljuk a személyét.
HÍREK
Berni azt is elmondta, hogy semmit sem bánnak, még azt sem, hogy Solti Ádámnak egy másik nőtől született gyereke.
HÍREK
Egyebek közt azzal érvelt, hogy Ukrajna nagyon korrupt ország. A francia lapnak pedig külön kiemelte, hogy Ukrajna csatlakozása azonnal tönkretenné az EU mezőgazdaságát.
HÍREK
A színésznek most is markáns véleménye van politikai, közéleti kérdésekről. Andy Vajnát már nagyon pozitív szereplőnek látja, de Rákay Philipről még mindig nagyon lesújtó a véleménye.
HÍREK
Karácsony és színházi szerep volt a téma a BBC-n, de a kutyát sokkal jobban érdekelte saját maga. A színésznő egy ideig semmit sem sejtett arról, hogy mi zajlik a háttérben.
HÍREK
A versenyzőt a műsor egyik adásában két feleségjelöltje is elhagyta, miután obszcén szavakkal fejezte ki, mire vágyik egy párkapcsolatban. Azóta megbánta ezt a kijelentését.
HÍREK
Döbbenetes titkot árult el a fiatalkorából az énekes. A katonaság megúszásáért azonban komoly árat fizetett.
HÍREK
Az Index kérdezte a miniszterelnök vejét. Tiborcz István elmondta, hol tartana az üzleti életben, ha nem a miniszterelnök lenne az apósa.
HÍREK
A rendező szerint el kell azon gondolkozni, hogy egy olyan országban élünk, ahol „a melegeket befóliázzák, a nácikat meg nem”.
HÍREK
Szolnoki Péter arról is beszélt, hogy korábban volt egy 8 évig tartó kapcsolata, de az is az ő hibájából szakadt meg.
HÍREK
Orbán Viktor a Kossuth rádióban: „Ukrajna olyan messze van az EU-tagságtól, mint Makó Jeruzsálemtől”
A miniszterelnök szerint nehéz ügy az ukrán tagság kérdése. Az erről folyó tárgyalásokat Orbán szerint nem szabad megkezdeni.
HÍREK
A modell beszélt az alkoholizmussal küzdő apjáról, a dubajozó lányokról, illetve arról is, hogy szerinte a szépségversenyek olyanok, mint a prostitúció.
HÍREK
Thomas Tuchel nem kímélte a szakkommentátorokat, akikbe már a szombat esti rangadó előtt is beleszállt. A meccs után pedig rátett még egy lapáttal.
HÍREK
A magyar focista szerint ha valaki azt mondja, hogy nem érzi magát magányosnak, az hazudik. Egyelőre még nincsenek barátai, és annyira régóta még nem él Angliában, hogy bárkinek szóljon, menjenek el valahova.
HÍREK
K. Kira arról is beszélt, hogy az emberek valamennyire másképpen fogják fel azt, hogy háború van, és a körülményekhez képest igyekeznek megőrizni a jókedvüket és optimizmusukat.
HÍREK
Az üzletember továbbra is hisz abban, hogy a férfinak kell udvarolnia. Szerinte nem rontotta el a műsor.
Népszerű
Ajánljuk