SZEMPONT
A nemzetközi jogász szerint az Európai Parlament ilyen kérdésekben nem is nagyon szólalhat meg. Ráadásul a 705 képviselőből mindössze 21-et küldünk Magyarországról, ami nehezen nevezhető döntő többségnek.
SZEMPONT
A fideszes főpolgármester-jelölt visszalépése mellett a miniszterelnök beszélt a reptér visszavásárlásáról és az országot elárasztó háborúellenes plakátokról is.
SZEMPONT
A magyar kormányfő péntek reggel a Kossuth rádiós interjújában többek között a háborúról és a békéről, a brüsszeli bürokratákról és a külföldről fizetett baloldali politikusokról is beszélt.
SZEMPONT
77 milliárdos csalással vádolják, életét az elmúlt években a tárgyalásokra készülés töltötte ki. Szerinte ügyéhez és megvádolásához a politikának is köze volt.
SZEMPONT
A TISZA Párt politikusa a Partizánnak adott interjút. Magyar szerint bármilyen eredmény jó lesz számukra a jövő heti választáson, hiszen néhány hónapja még sehol sem voltak, most viszont már komoly esélyekkel indulnak.
SZEMPONT
Magyar Péter harmadszorra adott nagyinterjút a Partizánnak. A Tisza Párt vezére beszélt arról is az interjúban, hogy miért nem volt agresszívabb a köztévé vitáján, és elmondta azt is, hogy azóta nem kereste őt az ügyészség, amióta bevitte a felvételt Varga Juditról.
SZEMPONT
A miniszterelnök szerint az oroszoknak már az ukrán hadsereg legyőzése is nehézséget okoz, ezért nem valószínű, hogy a NATO-t vagy bármely NATO-tagállamot megtámadnák, mivel a NATO ezerszer erősebb, mint Ukrajna.
SZEMPONT
A miniszterelnök lánya az Adam & Eve (a&e) nevű közel-keleti luxusmagazinnak adott interjút. Többek között beszélt a budapesti tömegközlekedésről, de a luxusvásárlásról is. Ráhel egyébként a múlt heti Gourmet Fesztiválon egy nagyjából húszmillió forintba kerülő órát viselt.
SZEMPONT
Hosszú interjút adott a magyar miniszterelnök a Patriótának. Szerinte az európai országok eddig körülbelül 100 milliárd eurót raktak bele a háborúba.
SZEMPONT
Hosszú interjút adott a magyar miniszterelnök a Patriótának, amelyben szó esett a harmadik világháborúról, Soros Györgyről és arról, hogy hol kell ellentámadásba lendülniük a békepárti erőknek. Orbán az interjú egy pontján azt mondta: vessük bele magunkat az összeesküvés-elméletekbe!
SZEMPONT
Sváby Andrásnak adott interjút a TISZA Párt alelnöke vasárnap este. Véleménye szerint az ő politikai szereplése nem vonta el a figyelmet a kegyelmi ügyről.
SZEMPONT
A politikus szerint: „Ilyen dolgok jönnek most, a hatalom fél, és amíg tömegek nem állítják meg, a legaljasabb, legszemtelenebb törvénytelenségeket fogják elkövetni”.
SZEMPONT
Két zenekart is méltó utódnak tartanak a Kispál és a borz tagjai. Szerintük már eddig is született egy csomó olyan sláger az évtizedben, amire később emlékezni fogunk. Exkluzív interjúnk Lovasi Andrással és Dióssy D. Ákossal.
SZEMPONT
Hamarosan lezárulhat az eltűntek utáni kutatás intenzív szakasza – árulta el Balázs László. Ráadásul a szakemberek már mostanra is alig tehetnek többet annál, mint hogy a víz felszínét nézik.
SZEMPONT
A közvélemény-kutatások szerint akár négy-öt képviselőt is küldhet az EP-be a Tisza Párt, azt azonban nem tudni, hogy milyen elképzeléseik vannak a párt jelöltjeinek az Európai Unióról, Magyarország jövőjéről vagy egyáltalán a politikáról. Interjút ugyanis nem adtak eddig.
SZEMPONT
A politológus szerint kemény intézkedések, az ellenzék és a média megbélyegzése követheti a szlovák miniszterelnök elleni merényletet, míg a kormánykoalíció belső feszültségei – egyelőre – a háttérbe szorulhatnak.
SZEMPONT
A művésznő szerint a házaspár és gyermekeik a ház felső szintjére fognak költözni. Emellett a kertet is rendben fogják tartani, sőt még a kutyáit is szeretik.
Népszerű
Ajánljuk