FELFEDEZŐ
VV Soma egykori játékostársa, az azóta egyébként vloggerkedő és több társadalmi kérdésben is megnyilvánuló, Osváth Zsolt egy videóban reagált minderre. De az esettel kapcsolatban a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldalon is megjelent egy poszt.
FELFEDEZŐ
Az ausztrál nő nem is tudta szó nélkül hagyni a rosszindulatú megjegyzéseket, frappáns választ adott a kritikusainak.
FELFEDEZŐ
Azt mondja, azért is bántja ez a téma, mert néhány influenszerrel, aki érintett a témában, ő maga is jóban van.
FELFEDEZŐ
Saját gyerekeik mellett túl nagy kihívás volt az örökbefogadott kicsi a párnak, akik egyébként többek között családi tanácsokat is adnak YouTube-csatornájukon.
FELFEDEZŐ
Csak 8 hónapos volt, amikor édesanyja regisztrálta a közösségi oldalra, azóta már 16 ezer követője lett.
FELFEDEZŐ
Az amerikai lány azóta is a fotók miatt magyarázkodik. Szerinted is túl 'művésziek' ahhoz, hogy valódiak legyenek?
FELFEDEZŐ
Igazi „first world problem”: a fiatal lány szerint így most sokkal több munkájába kerül megkeresni ugyanazt a pénzt.
FELFEDEZŐ
Az Instagramon közölte a hírt, hogy ő került a Joy magazin nyári kiadásában az első oldalra.
FELFEDEZŐ
A 22 éves brit lány szerint óriási tévhit, hogy a kövér nők senkinek sem kellenek. Mutatjuk Emma fotóit.
FELFEDEZŐ
Az erőszakos tettre unokatestvérét kérte fel az amerikai férfi, de ez sem mentesíti az ítélet alól.
Népszerű
Ajánljuk