SZEMPONT
Az agrárközgazdász szerint az ársapkák az általános inflációt csak növelni fogják, azonban ha kivezetnék őket, akkor a termékek árai 50-80 százalékkal is emelkedhetnének.
SZEMPONT
Kabát Peti a ruhavásárlásból és az ételrendelésből nem engedne, de kiderült az is, hogyan spórol Voksán Virág és Cserháti Tamara.
SZEMPONT
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke azt mondta, a belső kereslet lassult, a globális nyersanyagárak csökkentek, ezek az infláció lassulását vetítik előre.
SZEMPONT
A befektetési szakember szerint a kormányzat a saját hibáit fizetteti meg véletlenszerűen kijelölt szereplőkkel.
SZEMPONT
A gazdasági szakember szerint hazánknak mihamarabb érdemes volna belépni az euróövezetbe. Gazdasági recessziótól és tartós inflációtól is tart.
SZEMPONT
Orbán Viktor: Utasítottam a pénzügyminisztert, hogy a következő év végére az inflációt felezzék meg!
A miniszterelnök tisztelettel ugyanerre kérte Matolcsy György jegybankelnököt is.
SZEMPONT
A miniszterelnök szankciózott, migránsozott, de például a tanárokról, a tüntetésekről és a gazdasági válságról nem ejtett szót, egyedül az inflációról beszélt, utasításba adta, hogy felezzék meg.
SZEMPONT
Az igazgató szerint ez a döntés a kollégáit is érinti: „a mostani személyzet a jelenlegi felállásban már soha többet nem lesz együtt” - írja.
SZEMPONT
Ráadásul az emelés mértéke az MNB inflációra vonatkozó előrejelzésének alsó értékétől is elmarad.
SZEMPONT
A gyártó nem tudta tartani a korábbi árakat, az állam pedig azonnal csökkentette a tb-támogatás mértékét, hogy ne kelljen többet fizetnie.
SZEMPONT
Az még nem látszik, hogy a bankoknál hol tetőznek a kamatok. A Bank360.hu összeállított egy listát arról, hogy melyik banknál milyen feltételekkel lehet most hitelhez jutni.
SZEMPONT
Messze hazánkban drágultak a legnagyobbat az alapvető élelmiszerek, régiós társainkat is jócskán „lehagytuk”.
Népszerű
Ajánljuk