VLOGOK
A négyszintes, háromcsillagos szálloda 2007-ben zárt be, majd több mint 10 évig elhagyatottan állt, jelenleg pedig éppen lebontják.
VLOGOK
Ezen kívül még számos járványügyi szabályt megszegtek több szállodában is, Victoria állam kormányfője vizsgálatot indított.
VLOGOK
Egy extrákkal ellátott franciaágyból lehet gyönyörködni a fantasztikus kilátásban, az ételt és az italt pedig a komornyik hozza ágyba.
VLOGOK
Például kevesebb ember lehet egyszerre a liftben, és takarítási díjat fizethetünk a sok fertőtlenítésért. Nem árt tudni, mikkel szembesülhetünk, ha meg akarunk szállni valahol.
VLOGOK
A budapesti ablakokban március utolsó hétvégéjén sötétedéskor volt látható a 4U! felirat. A kezdeményezéshez eddig 12 budapesti hotel csatlakozott.
VLOGOK
Nappali romantikus együttlétre hívják szerelmesek ünnepén a párokat. Ha 9 hónap múlva babájuk lesz, a hotel állja a számlájukat a következő 18 évben.
VLOGOK
A 41 éves nő országszerte járta a hoteleket fiával, volt, ahol 9 napot töltöttek, de a számlát nem rendezték.
VLOGOK
A YouTube-on lehet figyelni, mit csinálnak éppen a bekamerázott szobákban. Még azt is nézheted, hogyan dolgozik a főnök a saját irodájában, ahol szintén van kamera.
VLOGOK
Van azonban olyan cég, amely még ennél is hamarabb megkezdte az ünnepi szezont az Egyesült Királyságban.
VLOGOK
22 éves dél-afrikai férfi volt, a Kálvin téren igazoltatták a rendőrök. Drogot fogyaszthatott.
VLOGOK
Egy újságíró egy évet töltött utazással - most elmesélte, mit tanult meg az Airbnb szobákról.
VLOGOK
Berágott a brit férfi a munkáltatójára, és módszeresen lebontotta a szálloda előterét és recepcióját.
Népszerű
Ajánljuk