FELFEDEZŐ
Többfelé a fősodrásban is csak bokáig, térdig ér a víz, már az evezősöket is arra figyelmeztetik, hogy több helyen át kell cipelni a hajót a homokpadokon.
FELFEDEZŐ
Ha hideg vízre vágyunk, a hűtőben hűtsük le, locsolni pedig esővízzel vagy a kút vízével ajánlatos – tanácsolja a Technológiai és Ipari Minisztérium.
FELFEDEZŐ
Most először adtak ki vörös riasztást az országban, akár 40 fok is lehet, amire soha nem volt még példa. Nyugat- és Dél-Európa országait is érinti a hőhullám, szárazsággal, aszállyal és erdőtüzekkel küzdenek.
FELFEDEZŐ
Korom Gábor kutyatréner és -szakértő minden kérdésre választ adott, ami egy kutyásban felmerülhet most, hogy a városi klíma lassan már az emberek számára is elviselhetetlen.
FELFEDEZŐ
Nyugaton, északnyugaton fordulhat elő néhány helyen zápor, egy-egy zivatar, de emellett sok napsütés is ígérkezik.
FELFEDEZŐ
Menedzsere szerint a rockzenész állapota jó, de a biztonság kedvéért a július 6-ra tervezett következő koncertjét későbbre halasztották.
FELFEDEZŐ
Kedden még többfelé kánikula lesz, van, ahol másodfokú riasztás van érvényben a hőség miatt.
FELFEDEZŐ
A Balatonfüredről Budapestre tartó járat a mozdony hibája miatt áll meg a nyílt pályán vasárnap délután. Az egyik utas szerint bezárták a mosdókat és vizet is alig akartak adni nekik.
FELFEDEZŐ
Embert próbáló kísérletbe fogtunk, hogy megmutassuk, mennyire gyorsan válnak pokolivá a körülmények egy napon hagyott autóban.
FELFEDEZŐ
Sok helyen előfordulhat az is, hogy „az utca egyik végét elkaphatja a zivatar, másik felében meg alig esik valami.”
FELFEDEZŐ
A hőség veszélye miatt hétfőre ismét több megyére - Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok - a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adták ki.
FELFEDEZŐ
Hétvégén már lesz, ahol 20-23 fokot mérhetünk csak majd. Záporok, zivatarok is lesznek bőven, néhol viharokkal érkezik a front.
Népszerű
Ajánljuk