BUDAPEST
Jön a kánikula, érdemes a Jane Haining rakpartra ellátogatni, ahol hat párakapu is vár, és fura nevű növényeket is megcsodálhatunk.
BUDAPEST
Bangkokban 37 fok van, de a hőérzet elérheti a 40 fokot is. Eközben a levegő minősége is rendkívül rossz.
BUDAPEST
Az apa ököllel próbálta betörni a kocsi ablakát, de a gyereken már a mentők sem tudtak segíteni.
BUDAPEST
Az Eurostat-jelentés szerint a 2016 és 2019 között feljegyzett átlagos halálozási adatokhoz képest az idei júliusban 53 ezerrel többen haltak meg Európában.
BUDAPEST
Magyarországon 4,5 százalékkal többen haltak meg idén az előző évek júliusi átlagához képest.
BUDAPEST
Szeptember eleje kellemes nyárvégi idővel kecsegtet, a hónap első napjain kevés csapadék, sok napsütés és mérsékelt meleg várható.
BUDAPEST
Nyári átlagnak fog számítani az idén is tapasztalt, korábbi csúcsértékeket megdöntő hőmérséklet.
BUDAPEST
Az aszály legalább 2,46 millió embert és 2,2 millió hektár mezőgazdasági területet érint az országban.
BUDAPEST
Szerdán és csütörtökön még többfelé lehetnek záporok, zivatarok, majd péntektől több napsütés és kevesebb csapadék valószínű.
BUDAPEST
Áremelkedés és aszály. A gazdálkodók nem tudják fizetni az állatok ellátását, ezért kényszerülnek sokan az értékesítésre. A Varga-tanyán jártunk.
BUDAPEST
A szakemberek szerint a tó tartósan alacsony vízállása és a gyarapodó lágyiszapréteg miatt szükség volna hosszú távon fenntartható mesterséges vízpótlásra és egy átgondolt nádművelés beindítására.
BUDAPEST
Már nagyon várja mindenki a csapadékot, az előrejelzés szerint az érkező mennyiség „stabilizálhatja a vízrendszereket”.
Népszerű
Ajánljuk