KÉK HÍREK
A sofőr állítása szerint csak fel akart frissülni, nem gondolt a veszélyre. A rendőrség végül megbírságolta a mutatvány miatt.
KÉK HÍREK
Dick Schoof szerint a Szabadságpárt kilépése megfosztotta a négypárti kormánykoalíciót a többségi támogatástól a holland parlament alsóházában, így „nem maradt más választás, mint feloszlatni a kormányt”.
KÉK HÍREK
A szintén varasdi középdöntőben kedden az Európa-bajnok Franciaországgal, csütörtökön Ausztriával, szombaton pedig Katarral találkoznak. A negyeddöntőbe az első két helyezett jut.
KÉK HÍREK
Babérkoszorúval a fején, cézárként ábrázolta Orbán Viktort a holland Volkskrant szombati melléklete. A tekintélyes lap a felcsúti stadionról és a hatvanpusztai birtokról is képeket közölt.
KÉK HÍREK
A sofőrt a rendőrök azért kapcsolták le, mert gyanúsan vezetett. Ezután egy közeli temetkezési vállalathoz kísérték, ahol kinyitották a koporsókat.
KÉK HÍREK
Hatra emelkedett a halálos áldozatok száma. A helyszínen benzineskannákat találtak, egy autó pedig, ami a robbanás után száguldott el, elvezethet a felelősökhöz is.
KÉK HÍREK
Eddig négy embert mentettek ki, akiket kórházba szállítottak. A hatóságok további 20 áldozatra számítanak.
KÉK HÍREK
A tragédia után Bernadett édesapja, László próbált válaszokat találni. A lánya döntéseit megértette, még ha fájt is neki, hogy ilyen életre kényszerült.
KÉK HÍREK
A holland rendőrség különleges vizuális technológiával próbálja felhívni a figyelmet a 2009-ben meggyilkolt magyar prostituált, Szabó Bernadett (Betty) ügyére.
KÉK HÍREK
Radoslaw Sikorski a georgiai útja miatt kritizálta a magyar kormányfőt. Közös sajtótájékoztatójukon a holland külügyminiszter is elítélte Orbán Viktor tbiliszi látogatását.
KÉK HÍREK
Az intézkedésre a lehallgatások megelőzése miatt van szükség a kormányfő szerint. Dick Schoof korábban a hírszerzési szolgálatokat vezette.
KÉK HÍREK
Egyelőre nem tudni, hogy milyen típusú kisgép zuhant le a bredai repülőtér mellett. A becsapódás után a szemtanúk szerint kigyulladt a repülőgép.
KÉK HÍREK
Akkor lőtték az angolok a győztes gólt, amikor már mindenki a hosszabbításra készült. Vasárnap a spanyolokkal játszanak a döntőben.
KÉK HÍREK
A törökök a hajrában nagyobbnál nagyobb helyzeteket alakítottak ki, ám ellenfelük bravúros mentéseket mutatott be és továbbjutott.
KÉK HÍREK
A hollandok sorozatban három elveszített egyenes kieséses meccset követően jutottak tovább Európa-bajnokságon. A találkozó legjobbja Cody Gakpo, a Liverpool támadója volt, aki egy-egy góllal és gólpasszal segítette az Oranjét.
KÉK HÍREK
A holland pár és fia elmesélték, mi vezetett odáig, hogy a szülők a közös eutanáziát kérjék. Arról is beszámoltak, hogy min mentek keresztül, amíg a végső döntés megszületett. Fiuk megrázó részletességgel mesélte el az utolsó napokat.
KÉK HÍREK
A szamárköhögés a védőoltás 1957-es bevezetése előtt gyakori betegség volt Hollandiában, évente körülbelül 200 gyermek halt bele. 1996 óta azonban újra terjedni kezdett, mivel a baktériumok szerkezete megváltozott.
Népszerű
Ajánljuk