FELFEDEZŐ
Vannak, akik órákat utaznak, csak hogy megkóstolhassák a Majka dala által ihletett sütit. A cukrászdában egész nap csöng a telefon, tízesével tetetik félre a Binzsit a vevők.
FELFEDEZŐ
A hódmezővásárhelyi sütiről eltűnt a rapper arca, cserébe Majka leszedte a kemény hangvételű posztját, amiért egyben elnézést is kért.
FELFEDEZŐ
Új édességgel rukkolt elő a hódmezővásárhelyi Sarokház Cukrászda. A Bindzsisztán szelet nevű sütemény máris nagy népszerűségnek örvend a helyiek körében.
FELFEDEZŐ
A városvezető Márki-Zay Péter szerint bárki pályázhat, és bárki nyerhet, aki kedvező ajánatot ad. A korábbi nyertes cég eltűnt, új közbeszerzést írtak ki, amelyet a Ferroép Zrt. nyert el. A cégnek 9 hónapja van befejezni a teret.
FELFEDEZŐ
A református egyházközség és a város közötti konfliktus az egyházi oktatásra vonatkozó törvénymódosítás után robbant ki, és mára jogi ügy lett belőle.
FELFEDEZŐ
A fiatal orvos korábban uszodamesterként is került már éles helyzetbe. Dékáni kitüntetést kapott, amiért életet mentett.
FELFEDEZŐ
Szerinte még a fideszes városok is mulatozára, fesztiválokra költik el az adófizetők pénzét. A miniszter felülvizsgálná a helyi iparűzési adók rendszerét.
FELFEDEZŐ
Márki-Zay Péter magabiztosan nyerte a polgármester-választást egy hete, a Fideszhez közeli lap pedig elismerte, hogy a párt nem áll fényesen a városban.
FELFEDEZŐ
A fideszes jelölt sértegette és a nyaka elvágásával fenyegette ellenfelét Hódmezővásárhelyen. Ozgyin Balázs telefonon keresztül kért bocsánatot Túri Csabától, aki feljelentést tett.
FELFEDEZŐ
Az építési és közlekedési miniszter úgy beszélt Magyar Péterről, hogy nem mondta ki teljes nevét. Mindeközben bemutatta Márki-Zay Péter fideszes kihívóját is Hódmezővásárhelyen.
FELFEDEZŐ
A 60 év körüli férfi a helyszínen meghalt. A baleset miatt vonatpótló buszok vitték az utasokat.
FELFEDEZŐ
A rendőrség is intézkedett az ügyben, de egyelőre nem tudták elkapni a 35 éves nőt. Sokan félnek kimenni az utcára, és gyerekeiket sem szívesen engedik el.
FELFEDEZŐ
24.hu: Lázár János kiszervezte a MÁV-csoport beszerzéseit a Navracsicsot betámadó lap tulajdonosához
Bada János még a hódmezővásárhelyi gimnáziumban volt a miniszter évfolyamtársa. Az ügyvédnek nem ez az első Lázárhoz köthető vezetői állása.
FELFEDEZŐ
Csatába indul a hódmezővásárhelyi Promenad24-ért egy új vevő-jelölt. Márki-Zay Péter polgármester a Facebook-oldalán jelezte: „a licitálásba a város békeszerető közönségének részéről mi is beszállunk.”
FELFEDEZŐ
A hódmezővásárhelyi lap senkitől nem kér elnézést és hisznek a vélemény szabadságában. Mindenkit megnyugtatnak, hogy az újabb. cikket nem fogják hirdetni a Facebookon.
FELFEDEZŐ
Egy hódmezővásárhelyi lap névtelen cikkében azon borultak ki, hogy az utóbbi időben több közös, jó kedélyű fotó is készült a helyi polgármesterről és a miniszterről.
FELFEDEZŐ
Az egyik Reddit-oldal eljátszott a gondolattal, hogy mégis hogy néznének ki a magyar településnevek, ha szó szerint vennénk őket. Nyírbátor, Hódmezővásárhely, Szekszárd, rulez!
Népszerű
Ajánljuk