Piacra dobták a Bindzsisztán szeletet Hódmezővásárhelyen – Márki-Zay Péter is posztolt róla
Új édességgel rukkolt elő a hódmezővásárhelyi Sarokház Cukrászda. A Bindzsisztán szelet nevű sütemény máris nagy népszerűségnek örvend a helyiek körében.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a közösségi oldalán számolt be a város új különlegességéről, a Bindzsisztán szelet nevű süteményről. Az édességet a Kossuth téren található Sarokház Cukrászda dobta piacra. Márki-Zay posztjában így fogalmazott: „A hírek szerint a süti sem nem olyan keserű, sem nem olyan gelly, mint maga Bindzsisztán, a rendszer.”
A polgármester azt is elárulta, hogy az első szeleteket pillanatok alatt elkapkodták, így ő már csak előrendelni tudott belőle. „Délután lesz csak újra, én is már csak előrendelni tudtam” – tette hozzá a bejegyzésében. A sütemény kapcsán azt írta:
„A magyar mindennapjaink egyre inkább hasonlítanak egy túl cukrozott szeletre. Az ígéretek édesek, de a valóság – érezzük –, keserű morzsákban mállik szét.”
Posztját egy gondolatébresztő üzenettel zárta:
„Egy szelet Bindzsi-szelet valószínűleg nem édesíti meg az életünket, a problémáinkat sem oldja meg, de talán segít elgondolkodni rajtuk.”
A sütemény ötlete egy hét alatt került a figyelem középpontjába, különösen azután, hogy megjelent Majka politikai utalásokkal teli dala, a „Csurran, cseppen”. A videóklip óriási népszerűségnek örvend, hiszen egy hét alatt már több mint 7,7 millió megtekintést ért el a YouTube-on. A dalról nemrégiben Nagy Feró is elmondta a véleményét.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a közösségi oldalán számolt be a város új különlegességéről, a Bindzsisztán szelet nevű süteményről. Az édességet a Kossuth téren található Sarokház Cukrászda dobta piacra. Márki-Zay posztjában így fogalmazott: „A hírek szerint a süti sem nem olyan keserű, sem nem olyan gelly, mint maga Bindzsisztán, a rendszer.”
A polgármester azt is elárulta, hogy az első szeleteket pillanatok alatt elkapkodták, így ő már csak előrendelni tudott belőle. „Délután lesz csak újra, én is már csak előrendelni tudtam” – tette hozzá a bejegyzésében. A sütemény kapcsán azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Égzengéstől hangos, viharos éjszakánk lesz: Térképen mutatjuk az országon átrobogó zivatarláncot, ami nagy lehűlést hoz
Egy hidegfront zivatarláncot hoz magával, amely szerda éjjel vonul át az országon. Helyenként heves viharokra, jégesőre, erős szélre lehet számítani, és nagyot zuhan a hőmérséklet is.
Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.
A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.
Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Somogyban, Tolnában és Baranyában.
A hidegfront érkezésével a Dunántúlon már szerdán visszaesik a hőmérséklet, miközben az ország más részein még tombol a meleg.
A zivatarok várhatóan a hajnali órákra csendesednek, a front nyomában pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet mindenhol máshol is.
Csütörtökön a Dunántúlon mindössze 20 fok, a Tiszántúlon pedig 25 fok körül alakulnak a maximumok.
A folytatásban nyugodtabb és mérsékelten meleg időjárás ígérkezik, a hétvégéhez közeledve azonban ismét egyre több területen alakulhat ki zápor, zivatar. Jelentősebb felmelegedésre a jövő hét közepétől lehet számítani.
A HungaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelzésben tájékoztatja a nyilvánosságot a mai viharveszélyről.
Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.
A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.
Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.
A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.
A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.
A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.
Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.
Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.
A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.
A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.
Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.
A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.
Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.
A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.