EGÉSZSÉG
A „második berlini páciensként” emlegetett férfi HIV elleni gyógyszeres kezelését három évvel az őssejtterápia után állították le. Még a legérzékenyebb tesztek sem mutatták ki a szervezetében a vírust, ami a kutatók szerint tartós gyógyulást jelenthet.
EGÉSZSÉG
A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának részlegvezető főorvosát ráadásul úgy küldték el, hogy két másik orvos épp a felmondását tölti.
EGÉSZSÉG
A férfi a vita napján 120 ütéssel végzett a feleségével, majd a fürdőszobában vízbe fojtotta két és fél éves kislányukat is.
EGÉSZSÉG
A szakemberek az AIDS világnapján is a szűrés fontosságára hívták fel a figyelmet, ami – mint mondják – életet menthet.
Népszerű
Ajánljuk