KÉK HÍREK
Neszmélyi Emilnek már csak Észak-Amerika hiányzott a 7 Summits sorozathoz, de most feljutott a 6194 méter magas alaszkai Denalira is.
KÉK HÍREK
A mesebeli, görög vulkáni szigetre 520 lépcsőn viszik fel az állatok a turistákat - olykor több ezret. Nem bírják.
KÉK HÍREK
A Mera nevű eb ezzel jó eséllyel rekorder, hiszen valószínűleg ez a legmagasabb hely, ahova valaha kutya elért.
KÉK HÍREK
Az egyik legismertebb magyar hegymászó Suhajda Szilárddal közösen indul a Föld második legmagasabb csúcsára, immár másodjára. Páros interjú.
KÉK HÍREK
A két magyar hegymászó három év után próbál meg ismét feljutni a K2 csúcsára, legutóbb egy lavina miatt kellett visszafordulniuk.
KÉK HÍREK
Az aradi hegymászó vezette 2013-ban azt a romániai expedíciót, amely feljutott a Himalájában a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsára. Idén két román társával kegyetlen körülmények közt érték el a 7161 méter magas Pumori-csúcsot.
KÉK HÍREK
Nem felejtettük el elforgatni a fotókat: a rajtuk szereplők valóban 'vízszintesen' állnak!
KÉK HÍREK
Csütörtök hajnalban érte el az 5895 méteres magasságot a három pécsi és egy sellyei amatőr sportolókból álló csapat.
KÉK HÍREK
A Déli-nyeregben éjszakáztak tegnap. Több napot pihennek, és következhet a csúcstámadás, ha jó az idő.
KÉK HÍREK
Klein Dávid és Suhajda Szilárd újra nekivág a hegycsúcsnak, melyet oxigénpalack nélkül akarnak megmászni. A nagy kihívásra több híresség is elkíséri őket.
KÉK HÍREK
Egy ország, ahol a hegyek és vizek szinte egymásba érnek. A legbátrabbakra pedig rengeteg kihívás vár.
Népszerű
Ajánljuk