SZTÁRVILÁG
Szerették az indonéz életvielt, de szerinte Balin túl zárkozóttak az emberek. A hazai rezsiköltségekről viszont konkrétan retteg.
SZTÁRVILÁG
Brittney Grinerért cserébe az amerikaiak elengedték a hírhedt orosz fegyverkereskedőt, Viktor Butot.
SZTÁRVILÁG
Wali mindössze kétszer adott le lövést, viszont többször is került olyan helyzetbe, ami majdnem az életébe került.
SZTÁRVILÁG
A 43 éves nő egyebek mellett kémkedés vádjával hat évet töltött börtönben, illetve házi őrizetben Iránban.
SZTÁRVILÁG
A több mint hárommillió embert érintő lépést azzal indokolták, hogy a konzuli szolgálat már csak kevés segítséget tud nyújtani neki.
SZTÁRVILÁG
„Boldogok vagyunk. 62 nap után újra otthon, de már három csodával gazdagabban” - az énekesnő közösségi oldalán számolt be a jó hírről és köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették őket.
SZTÁRVILÁG
A magyar külügy hétfőn még azt közölte, nem tudnak kint tartózkodó magyarokról, pedig az érintettek régóta az afgán fővárosban dolgoznak.
SZTÁRVILÁG
Családja azt hitte, a most 70, akkor 25 éves férfi is egy 1976-ban lezuhant repülőn utazott.
SZTÁRVILÁG
„Mi egy olimpiára utaztunk és versenyezni szerettünk volna, ez összejött, két éremmel tértem haza, nagyon boldog vagyok. A következő időszak az ünneplésé” - mesélte a repülőtéren Szilágyi Áron.
Népszerű
Ajánljuk