FELFEDEZŐ
Egy amerikai felmérés szerint a foglalkozásod pontosan meghatározza, milyen szakmában dolgozó párt választasz. Nagyon érdekes eredmények születtek.
FELFEDEZŐ
Ezekre érdemes odafigyelni, főleg ha nem vagy teljesen biztos benne, hogy jó irányba halad a kapcsolatotok.
FELFEDEZŐ
Nem tudhatjuk, hogy nekünk a másikkal mennyi közös idő adatik meg, de az biztos, hogy minden egyes felesleges vita és bántás elkerülése újabb és újabb közös nappal ajándékoz meg bennünket.
FELFEDEZŐ
Ha létezne egy varázsszemüveg, amivel belekukkanthatnánk más párok, családok életébe, el sem hinnénk, hogy a boldogan megélt percek mellett mennyi szomorúságot, könnyet, elfojtást, ki nem mondott vágyakat látnánk.
FELFEDEZŐ
Egy esküvő előkészítése nagy figyelmet követel az ifjú pártól. Eközben néha a legegyszerűbb dolgok tisztázásáról is elfeledkeznek.
FELFEDEZŐ
Tudtuk nélkül éveken át éltek hamis papírokkal. Most azért harcolnak, hogy ne ők kerüljenek bajba emiatt.
FELFEDEZŐ
Tizenhárom éve élnek együtt, terveik között mégsem szerepel a házasság. Hogy miért, öt pontban magyarázza el a pár hölgytagja.
FELFEDEZŐ
Egy szerelem beteljesülése soha nem jöhet későn – gondolta George Coffin és Irene Lanning, akik több mint hét évtizeddel megismerkedésük után mondták ki a boldogító igent.
Népszerű
Ajánljuk