SZTÁRVILÁG
A műsorvezető „baleknak” nevezte azokat a férfiakat, akik mindent a feleségükre hagynak váláskor. Kovács István erre egy olyan személyes vallomással felelt, amitől mindenkinek elakadt a szava.
SZTÁRVILÁG
Plátói szerelem, titkos levelek, évtizedes várakozás – így kezdődött minden, mielőtt a legnagyobb magyar feleségül vette volna Seilern Crescence-t. A szerelmük nemcsak Széchenyit változtatta meg, de talán a magyar történelmet is egy kicsit.
SZTÁRVILÁG
Először is döntsd el a figyelmeztető jelek tükrében, hogy szeretnél-e változtatni a kapcsolaton, vagy a inkább lezárást fontolgatod. Ezután jöhet a következő lépés.
SZTÁRVILÁG
Egy kutatás szerint egy nő súlyos diagnózisa után akár hétszeresére is nőhet a válás kockázata.
SZTÁRVILÁG
A színész a házasságáról is mesélt. Azt mondta, volt olyan, hogy üvöltve kérte a feleségét, meneküljön az életéből. A nő azonban a legnehezebb pillanatokban is kitartott mellette, és a maradás mellett döntött.
SZTÁRVILÁG
A pár korábban mindig támasza volt egymásnak, de a gyász és a terhek miatt ez a dinamika most felborult. Nóra szerint tudatosan kell dolgozniuk a kapcsolatukon, hogy újra egymásra találjanak.
SZTÁRVILÁG
A pár óriási hullámvölgyeket élt meg a kísérlet során, egy ponton úgy tűnt, már menthetetlen a kapcsolatuk. Végül mégis a folytatás mellett döntöttek, sőt, egy igazán romantikus pillanattal zárták a műsort.
SZTÁRVILÁG
Becca sírva küzdött a kapcsolatukért, de Zsolt a válást választotta. A férfi meglepő ajánlatára azonban a lány igent mondott, így a történetük a való életben folytatódhat.
SZTÁRVILÁG
Zsolt a belső gyermekéről beszélt, amikor olyat mondott, amire a fiatal nő nem számított. A vallomás után bevallotta, mit tanult a válságba jutott kapcsolatukból.
SZTÁRVILÁG
Molnár Áron és Duda Éva kapcsolata több mint egy évtized után érhetett véget. A színész nem akart nyilatkozni a magánéletéről, ám nem cáfolta a Blikk értesülését.
SZTÁRVILÁG
Sok nő a munka mellett a háztartás és a család terhét is egyedül cipeli. De mi történik akkor, ha a gondoskodó feleség hirtelen maga szorul ápolásra?
SZTÁRVILÁG
Jagicza Péter konzervatív szülei először azt hitték, csak viccel azzal, hogy jelentkezett a műsorba. Bár az esküvőn nem vettek részt, mára rendezték a viszonyukat.
SZTÁRVILÁG
Hetekig azon drámáztak, hogy Anna szerint csókolóztak, Peti szerint viszont maximum egy szájrapuszi volt köztük, amit felesége többnek gondolt. Úgy tűnik, még mindig nem léptek túl ezen.
SZTÁRVILÁG
Ismét vita robbant ki Kármen és Dani között. Ezúttal azért vesztek össze, mert Kármen visszautasította férjét, aki a feleség szerint ezen kiborult.
SZTÁRVILÁG
A fiatal házasok viszonya olyannyira elmérgesedett, hogy Attila szerint a feleség csak akkor lenne elégedett, ha férje a pszichológusok és a többi pár előtt is elnézést kérne tőle.
SZTÁRVILÁG
A fiatal feleség azon akadt ki, hogy szerinte férje letagadta, mi történt köztük kamerán kívül. A pár útjai a közös terápia után különváltak.
SZTÁRVILÁG
A Házasság első látásra című műsorban szereplő hírességnek az sem tetszik, hogy Attila a padlóra dobja az alsónadrágját. Azt is mondta, ha tudta volna, mivel jár a házasság, soha nem is ment volna férjhez.
Népszerű
Ajánljuk