KAPCSOLAT
A hősies páros egy 60 év körüli férfin segített a tengerparton, rögtön megkezdték az újraélesztését.
KAPCSOLAT
Nagyon pórul jártak, egymás után jött a balszerencse. A helyszínt biztosító hotel pedig egyáltalán nem vállalta a felelősséget a történtekért.
KAPCSOLAT
Erre a meglepetésre egyikük sem számított. A feleség kiborult, szerinte az egész rokonságukat szétrobbanthatja az eddig rejtett családi titok.
KAPCSOLAT
Korábban elmondták, szerintük mi az a csupán két dolog, amit be kell tartani a pároknak, ha sokáig együtt akarnak maradni.
KAPCSOLAT
Ebben a történetben egy fiatal nő életéről olvashattok. Arról, hogy milyen kihívásokkal néz szembe egy pár Németországban, akik nagyon szeretnének kisbabát.
KAPCSOLAT
Családtagjaik cseppet sem támogatták az ötletet, hiszen szerintük saját lakásuk felújítására és a hamarosan érkező kisbabára kellett volna félretenniük.
KAPCSOLAT
Volt akinek úgy sikerült, ahogy azt tiniként elképzelte, de akadt aki gyorsétteremben kötött ki, vagy épp a horkoló családtagoktól nem tudott aludni.
KAPCSOLAT
Keszy-Harmath Zoltán és felesége, Ágnes, május elsején egy apró repülőgéppel föld körüli útra indul. A házaspár és az Apollo Fox négy hónap alatt teszi meg a nagy utat.
KAPCSOLAT
A Buzzfeed közönsége összeszedte, hogy szerintük mitől jó a házasságuk: hidd el, a kis dolgok számítanak a legjobban.
Népszerű
Ajánljuk