ÉLET-STÍLUS
Az Airbnb megvalósította a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő házát. Azok, akiknek sikerül lefoglalniuk, kapnak egy "ifjú felfedező" jelvényt.
ÉLET-STÍLUS
A házban két bejárat, négy szoba, két zuhanyzós fürdőszoba, két konyha, valamint külön kazánház és boltíves pince található. A kert végig füvesített, ahol gyümölcsfákat, 15 négyzetméteres gerendaházat és egy kis medencét láthatunk.
ÉLET-STÍLUS
Feltételei is vannak a támogatásnak, de a konstrukció nagyon kedvező. Elsősorban energetikai korszerűsítésre használható fel az összeg.
ÉLET-STÍLUS
A színész régi vágya volt, hogy a lakásából a repülőgépére láthasson, és ha kedve tartja, akkor a bejárati ajtótól pár lépésre már bele is ülhessen és indulhasson.
ÉLET-STÍLUS
Eredetileg 159 millióért hirdette meg az ingatlant, amikor kiderült, hogy prosztatarákkal küzd. Az ingatlanosa szerint azonban egy kissé túl volt árazva a ház.
ÉLET-STÍLUS
Sikerült a környék legkontárabb és egyben legudvariatlanabb kivitelezőjével szerződniük. Ez pedig számos bosszúsággal járt.
ÉLET-STÍLUS
Az eladó nem hajlandó kiköltözni a házból. Legutóbb januárban próbált meg bejutni az ingatlanba az új tulajdonos, akkor fejszével felfegyverkezve fenyegették meg.
ÉLET-STÍLUS
Néhány hónapja vett egy új házat, ami nemsokára elkészül, és végre beköltözhet a családjával.
ÉLET-STÍLUS
Olyan időszakban vágtak bele a házvásárlásba, amikor már messze nem volt harmonikus a kapcsolatuk Krausz Gáborral.
ÉLET-STÍLUS
A lakásbiztosítások is drágulnak, a novemberi adatok alapján már az is látható, hogy mennyivel. A szakértő szerint érdemes odafigyelni a megelőzésre.
ÉLET-STÍLUS
A londoni nő először azt hitte, hogy átverés a nyeremény. Éppen a szakdolgozatát írta, amikor bekopogtak hozzá a négyemeletes épület kulcsaival.
ÉLET-STÍLUS
Az udvaron még egy patak is keresztülfolyik, hogy még romantikusabbá tegye a környezetet.
ÉLET-STÍLUS
A Life at Sea azonban az indulás előtt két héttel lemondta a 3 évesre tervezett világkörüli utazást. A pórul járt utasok csak havi részletekben kapják vissza a pénzüket.
ÉLET-STÍLUS
A kisajátítási eljárásban érintett ingatlantulajdonosok sok jóra nem számíthatnak. A kisajátítandó területek csaknem fele Budapesten található a IX., a XX. és zömében a XXIII. kerületben.
ÉLET-STÍLUS
Már csak Jimmy fia, Adrián és édesanyja lakott a 200 négyzetméteres ingatlanban, ami túl nagy számukra. Ezért döntöttek úgy, hogy eladják a relikviákkal telezsúfolt házat.
ÉLET-STÍLUS
Az RTL műsorvezetője megerősítette a Blikk információját: valóban árulják az egyik Pest megyei településen lévő álomotthonát, és azt is elárulta, miért döntött így a család.
Népszerű
Ajánljuk