FELFEDEZŐ
Az édesanya annyira ragaszkodott az állathoz, hogy még a férjével is elváltak, mert ő meg akarta tartani a négylábút, a párja pedig nem.
FELFEDEZŐ
Szerencsére az első ijedség nagyobb volt, mint a sérülés, bár kisebb kezelésre így is szükség volt.
FELFEDEZŐ
Az 53 éves nő egy telefonhívás miatt „felindult állapotba” került, ezért bántotta a kórházban fekvő gyereket.
FELFEDEZŐ
Egy angol orvos hívta fel a figyelmet a „szerelmes harapás” veszélyére. Bár nagyon ritkán fordul elő, de komoly bajt okozhat.
FELFEDEZŐ
A jógaoktató dühében homokkal dobálta meg az állatot, amely nem igazán akart elmenekülni tőle.
FELFEDEZŐ
A pórul járt férfi végül beismerte, hogy az énekesnőnek igaza volt, és jogosan tette, amit tett.
FELFEDEZŐ
A férfi súlyos sérülést és maradandó károsodást szenvedett, mivel a sirály közbelépése miatt nem tudták visszavarrni a nyelvéből kiszakadt darabot.
FELFEDEZŐ
Nagyon nem tetszett neki, hogy le akarták lőni a bulit. Három rendőrt is bántalmazott részegen.
FELFEDEZŐ
A férfi élet-halál harcot vívott a farkassal, amit a földre is szorított, és kézzel nyitotta szét az állkapcsát.
FELFEDEZŐ
Többször is kiszökött a hatalmas állat az udvarról, nem először harapott meg valakit. Gazdája beismerő vallomást tett. A kisfiún életmentő műtétet hajtottak végre, miután mentőhelikopter vitte kórházba.
Népszerű
Ajánljuk