TUDOMÁNY
A genetikailag módosított hím egerek összetettebb hangokkal próbálták magukhoz csábítani a nőstényeket.
TUDOMÁNY
Reagált a tévécsatorna az ügyben. A film a napokban került adásba a TV2-n, amit Forgács lánya, Bea, és élettársa, Ildikó különös várakozással fogadtak. A vetítés azonban nem várt meglepetést tartogatott: a néhai színész helyett Reviczky Gábor hangján szólalt meg De Niro.
TUDOMÁNY
Eredetileg a szinkronizálást Chris Farley végezte volna, aki sajnos 1997-ben meghalt a film gyártás előtti szakaszában. Ezt a szerepet később Myers kapta, de nem volt egyszerű a történet.
TUDOMÁNY
A szoba készítője szerint a benttartózkodó illető egy idő után hallani kezdi az egész testét, tehát az egyetlen hang forrása maga az ember lesz a hangszigetelt és lezárt szobában.
TUDOMÁNY
Az 1942-ben bemutatott klasszikus rajzfilm főszereplőjének hangot adó színészre csak 2004-ben derült fény. Mindenki meglepődött a foglalkozásán.
TUDOMÁNY
Lesz még X-Faktor, csak nem 2023-ban. A The Voice-nak nagyon különleges szabályai vannak, a zsűri például háttal ül a versenyzőknek.
TUDOMÁNY
Egy idő után a szobában tartózkodók hallják a saját belső szerveik zaját és még a szívdobogásukat is.
TUDOMÁNY
Öt hidrofonos állomást telepítettek a Davis-szorosban, amely a Grönland és Kanada közötti sarkvidéki átjárónál található. A felvételek alapján kutatásokat is végeznek majd.
TUDOMÁNY
A mesterséges intelligencia alapú applikáció a rákot, a sztrókot és a Parkinson-kórt is kiszűrheti a tudósok szerint.
TUDOMÁNY
Olyan hangfelismerő rendszert fejleszt a techvállalat, amely akár egy perc után is képes megjegyezni, majd utánozni bárkinek a hangját.
TUDOMÁNY
Tavaly már a TikTok is elkezdett hangmintákat gyűjteni, és léteznek olyan algoritmusok, amelyek valós időben elemeznek minden egyes szót, amit kimondunk.
TUDOMÁNY
A tudósok remélik, hogy hosszú távon ezzel a módszerrel pótolni lehet a betegségben elvesztett csontokat.
TUDOMÁNY
A Promobot élethű robotokban utazik, és szeretnék valós emberek kinézetét és hangját megvásárolni.
TUDOMÁNY
Magába a rendszerbe ugyanakkor eddig nem történt behatolás, a támadások külföldi szerverekről érkeztek.
TUDOMÁNY
A házaspár-alkotók, John Krasisnki és Emily Blunt azt is elmeséli, hogyan kockáztatta a rendező neje életét.
TUDOMÁNY
A náci vezér rikácsolós szónoklatait mindenki ismeri, valódi beszédhangját viszont szinte senki, azt ugyanis Hitler tudatosan rejtegette a nagyközönség előtt.
Népszerű
Ajánljuk