HÍREK
Finnország fővárosa szigorú sebességhatárokkal, új traffipaxokkal és átalakított utcákkal érte el a kiemelkedő eredményt. Helsinkiben és agglomerációjában összesen körülbelül 1,5 millió ember él, a város lakossága pedig nagyjából 690 ezer fő.
HÍREK
Egy 82 éves férfi okozta a karambolt, aki fizetés nélkül hajtott át az autópálya kapuján, majd megfordult.
HÍREK
A hajó Mosura-öbölnél borult fel viharos időben, tizennégyen voltak a fedélzeten. A mentésben hatóságok és helyiek is részt vettek.
HÍREK
Szabolcs túlélt egy buszbalesetet, és lett volna esély a megmentésére, de a család szerint nem látták el időben. A rendőrég szerint is meg lehetett volna menteni.
HÍREK
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.
HÍREK
Szombaton lesz Diogo Jota temetése: a Portóhoz közeli Gondomarban vesznek végső búcsút a Liverpool autóbalesetben elhunyt labdarúgójától és testvérétől, André Silvától.
HÍREK
A rendőrségi közlés szerint a tragédia csütörtök hajnalban történt Benavente közelében. A Lamborghini a baleset után porig égett, Jotáéknak nem volt esélyük a túlélésre.
HÍREK
Egy útellenőr pont arra haladt, látta, hogy a fiú az úton sétált. Azonnal értesítette a rendőrséget és visszafordult, hogy segítsen. De már nem tudta megakadályozni a tragédiát.
HÍREK
Ketten súlyosan, négyen könnyebben megsérültek. Teljes útzár van, Sokan állnak órák óta a 40 fokban a tűző napon.
HÍREK
A 47 éves férfi csütörtök este próbálta ki új motorját gyermekeivel, amikor egy autóval ütköztek. A kisebbik kislányon csak biciklis sisak volt, mégis túlélte a tragédiát.
HÍREK
A tragédia Kassa környékén történt, ahol a jármű többször átfordult, és az utasok kirepültek belőle. A harmadik gyerek sokkos állapotban menekült el a helyszínről.
HÍREK
A sérültet kórházba szállították, de hat nappal később elhunyt. A cég belső vizsgálatot indított, a hatóságok is bekapcsolódtak.
HÍREK
A nő nem tudta időben levenni az égő ruhát, súlyos sérülései után három héttel halt meg a kórházban. A férfi szerint nem ő a felelős, csak egy játék volt.
HÍREK
Május 16-án éjjel történt a baleset, a férfit fejsérülésekkel vitték kórházba. A rendőrség eljárást indított az ügyben.
HÍREK
A 19 éves Zoltán érettségire készült, amikor motorjával egy autó alá csúszott Karcagon. Az autót a 81 éves nótaénekes, Márkus Ica vezette, aki azóta is magát marcangolja.
HÍREK
„Úgy szeretnénk emlékezni rájuk, mint egy boldog és összetartó családra, akik életük legszebb pillanatait élték” - fogalmaztak a háromgyerekes családról.
HÍREK
A tragédia egy kereszteződésben történt, ahol a hazafelé tartó nő nem adta meg az elsőbbséget, és a főúton nagy sebességgel érkező kocsi elsodorta. A száguló vezető ellen vádat emeltek.
Népszerű
Ajánljuk