KÉK HÍREK
Ecet Zsolt, a mentőszolgálat egyik meghatározó alakja július 23-án halt meg. Bajtársai mindent megtettek érte, de nem tudták megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
A színésznő és az egykori politikus kapcsolata évekkel ezelőtt szakadt meg. Fodor Zsóka azt is elmondta, hogy épp a reptéren volt, amikor értesült a halálhírről.
KÉK HÍREK
A politikus-médiaszemélyiség tavasszal jelentette be, hogy súlyos betegséggel küzd. Schmuck végig optimistának tűnt, de végig tudta: az élete egy hajszálon függ.
KÉK HÍREK
Az egykori politikus a halála előtti napokban még részt vett a Tisztelet Társasága nyilvános eseményén. Ezek lehetnek az utolsó képek róla.
KÉK HÍREK
Egy szerencsétlen mozdulat miatt halt meg. A lány csak le akarta rövidíteni az utat, amikor egy kiálló fémdarab súlyosan megsebezte.
KÉK HÍREK
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező 82 éves volt. Egészen haláláig alkotott, nevét olyan filmek fémjelzik, mint a Roncsfilm vagy a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten.
KÉK HÍREK
A 48 éves alpinista a világ negyedik legmagasabb csúcsát próbálta meghódítani. A végzetes expedíció során egy indiai mászó is életét vesztette.
KÉK HÍREK
A nyugállományú vezérezredes, egykori honvédségi főparancsnok életének 87. évében hunyt el. A rendszerváltás utáni honvédség meghatározó alakja volt, katonák generációit nevelte és irányította.
KÉK HÍREK
Hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el a 75 éves jogtudós. Lenkovics Barnabás az egész életét a jog szolgálatának szentelte, éveken át vezette az Alkotmánybíróságot.
KÉK HÍREK
82 éves korában elhunyt a neves szcenikus, aki hat évtizedet töltött a színfalak mögött. A Vígszínház jelentette be a gyászhírt.
KÉK HÍREK
A debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze 90 éves korában hunyt el. Hosszú pályáján a magyar és a világirodalom legnagyobb alakjait formálta meg.
KÉK HÍREK
A humorista-színész 76 éves volt. A temetéséről később intézkednek. 72 éves korában diagnosztizáltak rákot nála.
KÉK HÍREK
A tévést Hadas halála rendkívül megrendítette, így, bár nem szokott részvétnyilvánító posztot kitenni, most mégis megtette.
KÉK HÍREK
„Melegszívű, támogató és hihetetlenül szeretetteljes volt. Az együtt töltött évek örökre életem legbecsesebb évei között maradnak” - fogalmazott Harry Styles.
KÉK HÍREK
Liam Payne, a One Direction egykori énekese, tragikus balesetben vesztette életét, miután Buenos Aires egyik szállodájának harmadik emeletéről lezuhant.
KÉK HÍREK
Vadász Zsoltot a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. A művész péntek délután, 51 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el.
Népszerű
Ajánljuk