KULT
Basszusgitárosként a '70-es évek elején csatlakozott Don Henleyhez, Glenn Freyhez és Bernie Leadonhoz, hogy megalakítsák a rocktörténelem egyik legnépszerűbb bandáját. Ő írta és énekelte például a Take It To The Limit című balladát.
KULT
Krisztina családtagjai önmagukat is vádolják, amiért nem vették észre, hogy baj van. A szakértő szerint azonban erre nem is volt esélyük, hiszen a depresszióban szenvedők gyakran egyfajta álarcot öltenek magukra.
KULT
Az indonéz testépítő éppen guggolást próbált végezni 210 kilogrammal, amikor megtörtént a tragédia. Az esetről készült videót a durvasága miatt nem hozták nyilvánosságra.
KULT
A színésznő 74 éves volt, halálának okát nem közölték. Párizsban helyezik majd végső nyugalomra.
KULT
Az indonéz Justyn Vicky 210 kilóval akart guggolásokat végezni, de elvesztette az egyensúlyát a gyakorlat közben. 33 éves volt.
KULT
A 76 éves dívát holtan találták párizsi otthonában. Mintegy 70 filmben játszott, és a nevéhez kötődik a Hermés luxusmárka leghíresebb táskája.
KULT
A skót házaspár szén-monoxid-mérgezést szenvedett a spanyol sziget egyik szállodájában. A férfi azonnal meghalt, a nő szervezete később adta fel a küzdelmet.
KULT
A tinédzser szívrohamot kapott egy jászvásári diáktábor szállásán, miután rövid időn belül túl sok energiaitalt ivott meg és túl sok cigarettát szívott el.
KULT
A cseh származású író 94 éves volt. A lét elviselhetetlen könnyűsége című regény szerzője 1975-ben emigrált Franciaországba, később cseh állampolgárságától is megfosztották. Haláláig Párizsban élt.
KULT
A kiemelkedően sikeres edzői és sportvezetői tevékenységét 17 kitüntetéssel ismerték el. 92 éves volt.
KULT
Zsuzsa éppen látogatóban volt az unokájánál, amikor megtörtént a baj. Legalább 70 percig küzdöttek az orvosok az életéért, a kislányon azonban már nem lehetett segíteni.
KULT
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett pénteken délelőtt, de már nem tudták megmenteni a gyermek életét.
KULT
Leandro De Niro Rodriguez holtetsét vasárnap találták meg. Drena De Niro szerint valaki fentanil tablettákat adott el a fiának.
KULT
Egy délnyugat-londoni leányiskolában történt a baleset. A luxusautó volánjánál egy középkorú nő ült, akit halált okozó közúti veszélyeztetés miatt vettek őrizetbe.
KULT
Leandro de Niro Rodriguez halálhírét az anyja jelentette be. A 79 éves színész egy szűkszavú közleményt adott ki unokája elvesztéséről.
KULT
A rendszerváltás után ő nyitotta meg a főváros legnagyobb diszkóját, és hozzá kötődött az első budapesti night club is. 65 éves volt.
KULT
Az 53 éves brit férfi a nem éppen veszélytelen kísérlet felén már túljutott, amikor rosszul lett, és már nem tudták megmenteni az életét. Holttestét borsos áron szállították haza.
Népszerű
Ajánljuk