KÉK HÍREK
A szülők nem értik, hogy a teherautónak miért pont a legforgalmasabb reggeli időszakban kellett kihajtania az iskola udvaráról.
KÉK HÍREK
A 61 éves maffiózót januárban fogták el, amikor épp egy magánklinikára tartott, ahol onkológiai kezelést kapott volna. Denaro korábban azt mondta: annyi embert ölt meg, hogy egy temető is megtelne velük.
KÉK HÍREK
Múlt héten drogtúladagolásban meghalt egy kisfiú a bölcsődében, mert alvás közben belélegezhette a szőnyeg alá rejtett fentanilt. Az ügyészek szerint az üzemeltetők drogelosztó központot csináltak a bölcsiből.
KÉK HÍREK
Mária 2021 májusában halt meg. Két nappal később egy nő bement a kórházba, és azt állította: ő az unokája.
KÉK HÍREK
Vályi István megható bejegyzésben emlékezett meg Rózsavölgyi Vilmosról és fiáról, Árpádról, akikkel a baleset előtti napon még együtt forgatott.
KÉK HÍREK
Eredetileg hétfőig tartott volna az esemény, a szervezők azonban a szokatlan esőzés miatt szombaton lefújták a bulit.
KÉK HÍREK
Szabadúszó újságíróként dolgozott többek között a Magyar Narancsnak és a Forbes magazinnak is. Halálhírét az öccse közölte vasárnap.
KÉK HÍREK
A balesetben súlyos sérüléseket szenvedett nő légzése leállt, és a rohammentők orvosa már nem tudta újraéleszteni.
KÉK HÍREK
Az egyiptomi születésű üzletember 91 éves volt. A fia, Dodi 1997-ben szenvedett halálos balesetet Párizsban Diana walesi hercegnővel együtt.
KÉK HÍREK
A Balázs Béla-díjas operatőr 66 éves volt. A magyar filmkritikusok négyszer is az év operatőrének választottak.
KÉK HÍREK
Egy áprilisi interjúban Oroszország háborús pályáját egy a levegőben széteső repülőhöz hasonlította.
KÉK HÍREK
A Wagner-vezér magánrepülője szerda délután zuhant le Moszkva közelében. Az ukrán elnök szerint „egy terrorista halála valamilyen módon bizonyosan segít Ukrajnán is”.
KÉK HÍREK
Jevgenyij Prigozsin kiiktatása egyfajta elrettentő akció volt az orosz elnök minden riválisa számára. Ezzel le is fejezték a Wagnert. Tálas Péterrel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Védelmi kutatóintézetének vezetőjével beszélgettünk.
KÉK HÍREK
A zsoldosokhoz köthető Telegram-csatornákon Prigozsin gépének lezuhanása után jelent meg egy felvétel, amin három maszkos férfi látható.
KÉK HÍREK
Az olasz énekes leghíresebb dala az 1983-as L'italiano volt, amivel komoly nemzetközi sikereket ért el. Csütörtökön Milánóban helyezik örök nyugalomra.
KÉK HÍREK
Goletz Géza negyven éven keresztül dolgozott a legendás zenekarral, melynek péntek esti hartai koncertje előtt összeesett a színpadon. 35-40 percig próbálták újraéleszteni, azonban már nem lehetett megmenteni az életét.
Népszerű
Ajánljuk