FELFEDEZŐ
Az amerikai nagymama éppen akkor kapott szívrohamot, amikor a lánya szülni készült ugyanabban a kórházban.
FELFEDEZŐ
Beszélgetés Rainer-Micsinyei Nórával és Stalter Judittal A legjobb dolgokon bőgni kell című filmről.
FELFEDEZŐ
Chaj Saulian még halálos ágyáról is azt üzente követőinek, hogy folytassák a harcot a vakcinák és a kormány kényszerítése ellen.
FELFEDEZŐ
A sofőr nem vette észre, így áthajtott a kerékpáron közlekedő bácsin, aki a helyszínen szörnyethalt.
FELFEDEZŐ
Tisztán emlékszem, mit csináltam abban a pillanatban, és mit éreztem. Szerintem sokan mások is.
FELFEDEZŐ
Victor M. Sweeney a holttestekkel kapcsolatos általános tévhitekre is rávilágított egy kérdezz-felelek videóban a YouTube-on.
FELFEDEZŐ
A 25 éves férfi arra jutott, hogy ha ragasztóval vonja be a nemi szervét, akkor nem ejtheti teherbe menyasszonyát.
FELFEDEZŐ
Az autót egy tinédzser vezette, a vőlegény azonnal meghalt, a sofőr és egy másik utas könnyebb sérülésekkel túlélte.
FELFEDEZŐ
Brutális sorozatelkövetőt lepleztek le a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói. Felderítésük négy súlyos bűntény ügyében folytatott eljárás végére tett pontot.
FELFEDEZŐ
Az angliai Middlesbrough-ban dolgozó Amy Crosby szerint épp amiatt romlott meg a kapcsolatuk, mert az édesanyja úgy gondolta: a koronavírus csak kitaláció, az oltás pedig veszélyes.
FELFEDEZŐ
A nővér szerint, akinek a karjai közt halt meg, a kislány menthető lett volna, ha a szülők nem ellenkeznek.
FELFEDEZŐ
Romániában túlszaporodott a medveállomány azt követően, hogy 2016-ban a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta.
FELFEDEZŐ
A menyasszony alig 35 évesen halt bele a rákba idén júniusban, így életében már nem juthatott el azokra a helyekre, amiket meg szeretett volna látogatni.
FELFEDEZŐ
Egyelőre nem sikerült kideríteni, mi okozta a gyermek halálát, ám az már bebizonyosodott, hogy a férfi folyamatosan bántalmazta a kisfiú anyját.
FELFEDEZŐ
Rejtélyes üzenettel a kezében találták meg az orosz pornóst, aki kizuhant a huszonkettedik emeletről
A 29 éves nő ismert felnőttfilmes volt, egyelőre nem tudni, milyen körülmények között zuhant ki a toronyházból.
FELFEDEZŐ
Szerelmesek, akik elkeseredésükben vízbe ölték magukat, és egy peches asszony, aki halottnak hitt ura testvérének szült gyereket. Meseszép magyar helyszínek, amelyekhez rengeteg vér tapad.
Népszerű
Ajánljuk