FELFEDEZŐ
Florida mellett van a cégnek egy saját szigete, ott történt a baleset. Szerencsére a Disney mentőcsapata azonnal lépett, és mindkettejüket megmentették.
FELFEDEZŐ
Az amerikai nő azt állítja, semmilyen szabályt nem szegett meg, a Carnival Cruise Line hajótársaság szerint viszont a közösségi médiában is elismerte a csempészést.
FELFEDEZŐ
A két miniszterelnök szombat este zártkörű programon vett részt Budapesten, amit rendőri és TEK-es biztosítás kísért. A képviselő szerint nemcsak látványos, de sokatmondó is volt a hajókázás és a körülmények.
FELFEDEZŐ
A P&O Cruises egyik hajóján, a P&O Ionán több utas és személyzet is hányásos tünetekre panaszkodik. A járvány Belgium partjainál érte el a tengerjárót, amely több mint 5000 utast és 1800 alkalmazottat tud befogadni.
FELFEDEZŐ
Szerencsére személyi sérülés nem történt. Egy hosszú teherhajó lebontotta kicsit a kikötőt a Jászai Mari tér közelében.
FELFEDEZŐ
A tűzoltók attól tartottak, hogy a hajón lévő üzemanyagtartályok felrobbanhatnak, ezért igyekeztek azokat védeni.
FELFEDEZŐ
A volt győri polgármester nem jachtot vásárolt, amivel korábban már meggyűlt a baja. Választása ezúttal egy középkategóriás horgászhajóra esett.
FELFEDEZŐ
A gyerekre eszméletlen állapotban találtak rá a vízben, később halottnak nyilvánították. Idén már 53 ember halt meg az átkelés közben.
FELFEDEZŐ
A szerencsétlenül járt hajós hosszú órákon át lebeghetett a vízben, 48 kilométerre a floridai partoktól. Végül búvár segítségével mentették ki.
FELFEDEZŐ
A férfi hajója Tahitótfalu közelében borult fel. Az illető egy fába kapaszkodva várta a segítséget a szentendrei Duna-ágban.
FELFEDEZŐ
A legfrissebb hírek szerint talán jövő héten végre elindulhatnak – először Hollandia, majd Lisszabon felé, hogy aztán a Karib-tengeren folytassák a tervezett útvonalat. De addig is, marad a belfasti odüsszeia.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt elnöke szerint a propaganda úgy próbálta meg beállítani az egészet, mintha egy milliárdos luxushajón alkoholos állapotban bulizott és vetkőzött volna.
FELFEDEZŐ
Az eltűnt utasok között van egy brit milliárdos is. A 22 utasból egy meghalt, tizenöten élték túl a katasztrófát, a többieket még keresik.
FELFEDEZŐ
Egy térfigyelő kamera rögzítette, amint egy fiatal férfi gyúlékony anyaggal teli üveget dob egy hajóra, amely átterjedt további 34-re.
FELFEDEZŐ
Az óceánjáró vendégei azonnal értesítették a személyzetet, akik egy mentőhajóval keresték a szerencsétlenül járt fiatal férfit. Már csak a holttestét találták meg.
FELFEDEZŐ
Egy köteles komp vontatójának ütközött a rendőrhajó, búvároknak és tűzoltóknak is segíteniük kellett a mentésben.
FELFEDEZŐ
A késés miatt véletlenül megszegtek egy tengeri utazásról szóló törvényt is, amiért 9000 dolláros bírságot kapott az oklahomai család. A hajótársaság azt ígérte, hogy megtéríti nekik az extraköltségeket.
Népszerű
Ajánljuk