SZTÁRVILÁG
A producer a kormánypárti lap YouTube-csatornáján folytatja a műsorát. Hajdú a Mandinernek azt is elmondta, miért állt Orbán Viktor mellé.
SZTÁRVILÁG
Szombaton a Várkert Bazárban tartja évértékelőjét Orbán Viktor, a Fidesz legfontosabb éves politikai eseményén. A beszéd idén gyakorlatilag a választási kampány nyitánya, amit már a kezdés előtt megérkező fideszes celebek is jeleztek.
SZTÁRVILÁG
Alekosz a Frizbi TV kamerái előtt festett sötét jövőt Hajdú Péternek, akit egyenesen oligarchának nevezett. Szerinte úgy viszik el majd a műsorvezetőt, mint annak idején Lagzi Lajcsit.
SZTÁRVILÁG
Felföldi József szerint a titok az önerőben rejlik, ami Hajdúból hiányzik. A tévés nemrég saját műsorában panaszkodott a luxizás miatti támadásokra, most megkapta a választ.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető a Mandiner stúdiójában, a kaposvári gyűlés előtt bírálta élesen Magyar Pétert. Szerinte a politika által gerjesztett indulatok miatt kapott halálos fenyegetéseket a közösségi médiában.
SZTÁRVILÁG
A független képviselő nem kímélte a két „propagandistát”, akik a luxuséletük miatt keseregnek. Szerinte nem a gazdagsággal van a baj, hanem annak forrásával.
SZTÁRVILÁG
A független képviselő egy videóban mondta el, miért nem akar elnézést sem kérni. Majd hozzátette: „Ricky Martint tehát az adófizetők fizetik és én nagyon-nagyon örülök, ha legalább egy kicsit belerondíthattam a szolgák felhőtlen örömébe”.
SZTÁRVILÁG
A tévés kikérte magának, hogy a képviselő „Lölő szolgáinak” nevezte a Mészáros-csoport dolgozóit. Hadházy nemcsak visszautasította a kérést, de további posztot is ígért.
SZTÁRVILÁG
A független képviselő Lölő szolgáinak nevezte a cég dolgozóit és elárulta a karácsonyi buli titkos sztárfellépőjét. A tévés szerint a meglepetés elrontása akkora bunkóság, hogy a fal adja a másikat.
SZTÁRVILÁG
Gáspár győző nagyobbik lánya Hajdú Péter műsorában beszélt a megrázó részletekről. Sokáig azért nem lépett ki a kapcsolatból, mert félt, hogy egyedül marad.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezetőnek mégsem kell kötbért fizetnie szabályszegésért, miután dűlőre jutottak a műsor készítőivel a Te is fiam, Brutus! mondat körüli félreértések ügyében.
SZTÁRVILÁG
Hajdú Péter bosszúja mégis utolérte Korom Gábort. Az ellene felhozott érvek között ugyanis a tévés „Te is fiam, Brutus?” megjegyzése is szerepelt.
SZTÁRVILÁG
Az autós újságíró szerint a műsor szabálykönyve nem hosszú, és világosan is fogalmaz, aszerint pedig Hajdú hibázott. Azt is problémának tartja, hogy a műsorvezető túl komolyan vette a játékot.
SZTÁRVILÁG
A játékban maradt gyilkosok halállistát írtak, négy Ártatlan közül kerül ki az újabb áldozat.
SZTÁRVILÁG
A tévés szerint a csatorna megalázta, és egy számlát is küldtek neki a kiesése estéjén, de a részleteket csak utólag tudta meg.
SZTÁRVILÁG
„Ha én titkos gyilkosként leleplezem az Árulótársamat, akkor semmi mást nem csináltam, mint ártatlanként nyomoztam” – mondta Nyári Gábor.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető továbbra is úgy gondolja, hogy nem ő volt az, aki elárulta a gyilkostársát.
Népszerű
Ajánljuk