HÍREK
A politikus szerint: „Ez a szülinapi videó persze csak egy nyilvánvaló bizonyíték arra, amit mindenki tud: Orbán Győző csak a fia strómanja”.
HÍREK
Hadházy azt írta, hogy a legtöbb tipp szerint az óra, amit Schadl visel, egy Rolex Yacht-Master II lehet. Hozzátette, hogy ilyen órát 15–18 millió forintért látott hirdetve. A felújított ingatlan több százmilliót érhet.
HÍREK
A tüntetés során négy embert igazoltattak is, három ember ellen indult eljárás, egyet pedig előállítottak.
HÍREK
Most az „átláthatósági” törvény áll a tüntetések középpontjában, amely a független médiát és több civil szervezetet is célba vehet. Az első ilyen tüntetést március 18-án tartották.
HÍREK
Hadházy Ákos posztolt a miniszterelnök lányának vacsoraszettjéről. A független országgyűlési képviselő szerint a bőröv akár 800 ezer forintot is érhet.
HÍREK
A 24.hu cikkéből derült ki, hogy a végrehajtói kar egykori elnöke nem épp szegényes körülmények között tengeti mindennapjait. Ráadásul egy olyan luxusvillában, amit szabálytalanul építettek át.
HÍREK
Hadházy Ákos a Fővám térre hívta az embereket, de a rendőrök a Szabadság hidat lezárták előttük. A tömeg végül füstgyertyák között, kerülővel indult a Sánc utcához.
HÍREK
Aztán jött egy felsorolás olyan, a kormánypárthoz, Orbán Viktor családjához és a kormányhoz kapcsolható politikai-gazdasági bűnügyekről, amiknél szerinte Polt szándékosan akadályozta vagy próbálta akadályozni a bűnözők felelősségre vonását.
HÍREK
Napi luxi: Hadházy Ákos ezúttal Sarka Kata négymilliós papucsáról posztolt, fotókat is mutatott róla
Újabb drága holmira bukkant a független országgyűlési képviselő: ezúttal Rogán Cecília üzlettársának luxus-lábbelijéről mutatott képeket a követőinek.
HÍREK
A független honatya a Mandiner tudósítására reagált, amely szerint „alig lézengtek” tegnap a Kossuth téren. Hadházy fotóval bizonyította az ellenkezőjét.
HÍREK
A nyíregyházi intézményben tartott rendezvényen a gyerekek kilenc állomáson ismerkedtek meg a katonáskodással, egyenruhát és rohamsisakot is felpróbálhattak. Mentőautót és katonai teherautót is vittek nekik.
HÍREK
„Új nap, új luxi ruci Andin" - írta a független országgyűlési képviselő, aki szerint Várkonyi a lánya születésnapján viselte ezt a felsőt.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő szerint a nevetségesen alacsony szám így is mutatja, mennyire gondolják komolyan az emberek, hogy ez egy valódi szavazás.
HÍREK
„Az éjszaka benyújtott »nagytakarítás-törvény« egyértelmű bizonyítéka, hogy igenis mindent megtesznek, mindent átvesznek az orosz mintából, aminek szükségét érzik a hatalom megtartása érdekében” - fogalmazott a képviselő.
HÍREK
A Külügy előtt Hadházy azt skandáltatta a tüntetőkkel: „Ruszkik haza!”. A tüntetésen Magyar Péter akcióját is megdicsérte, aki Nagyváradra fog elgyalogolni a héten.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő táblázatokkal és számokkal támasztotta alá véleményét a BKV-val kapcsolatban.
HÍREK
A független ellenzéki képviselő kedd reggeli Facebook-posztjában Várkonyi Andrea újabb drága holmijára hívta fel a figyelmet.
Népszerű
Ajánljuk