HÍREK
Az orosz állami média ma délelőtt Donbászban történt katonai beavatkozásként dicsérte az ukrajnai hadműveletet.
HÍREK
Testközelből rögzítették, ahogy az orosz rakéta becsapódik, majd felrobban az Ivano-Frankivszk Nemzetközi Reptéren.
HÍREK
Kramatorszkban, ami Harkivon kívül az elsők között lehet szárazföldi összecsapások színhelye, egyelőre még nyugalom van.
HÍREK
A főpolgármester szerint az orosz-ukrán háború kitörése kapcsán úgy fogalmazott: „magyar kormány számára itt és most befejeződött a pávatánc”.
HÍREK
Az orosz elnök fegyverletételre és hazatérésre szólította fel az ukrán fegyveres erők tagjait. Arra is figyelmeztetett, hogy Oroszország haladéktalanul válaszolni fog, ha valaki kívülről beavatkozik az ukrajnai helyzetbe.
HÍREK
Kijevből és több ukrán nagyvárosból is arról számoltak be a helybeliek, hogy robbanásokat hallottak.
HÍREK
A szomszédos országban a búza és a kukorica év eleje óta már így is több mint 10 százalékkal drágult.
HÍREK
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország a híresztelések ellenére részese a közös európai álláspontnak.
HÍREK
„Mi csendet akarunk, de ha ma hallgatunk, holnap eltűnünk” – jelentette ki Volodomir Zelenszkij.
HÍREK
Anthony Blinken szerint „nincs értelme a találkozónak” Szergej Lavrovval, miután Oroszország csapatokat küldött Kelet-Ukrajnába.
Népszerű
Ajánljuk