HÍREK
Még mindig pörög az őszödi beszéd 15. évfordulója kapcsán elindult szócsata. Ezúttal a Fidesz Fidesz frakcióvezetője kritizálta a DK elnökét.
HÍREK
Finoman szólva nem jósol nagy sikert az ELK*RTUK című filmnek, aminek ma jött ki az első előzetese.
HÍREK
A volt és jelenlegi miniszterelnök verbális cicaharca Orbán Facebook-oldalán. Miközben Gyurcsány már majdnem annyi lájkot kapott a kommentre, mint maga a poszt.
HÍREK
A beszéd elhangzásának 15. évfordulóján motoros futárral vitték a film trailerét tartalmazó pendrive-ot több szerkesztőségbe.
HÍREK
A vlogban azt is láthatjuk, milyen arckifejezéssel reagált a fideszes Németh Szilárd a DK elnökének parlamenti felszólalására.
HÍREK
Nagyon úgy fest, nem teljesül Gyurcsány Ferenc kívánsága, és nem sikerült Hugh Grantet leszerződtetni.
HÍREK
A DK elnöke szerint a jövő nemzedékének kell megfizetni azokat az óriási hiteleket, amiket a mostani kormányzat felvesz, ezzel pedig „ellopják tőlük a jövőt”.
HÍREK
A DK elnöke szerint „a politikában nincs szerzői jog”, éppen azért dolgoznak, hogy egyre többen gondolják és képviseljék azt, amit ők.
HÍREK
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Gyurcsány már rég megírta az előválasztás forgatókönyvét. Úgy vélte, hogy a baloldalnak esze ágában sincs valójában a választóira bízni a döntést.
HÍREK
A volt miniszterelnök reagált arra, hogy a nevében kamutelefonhívásokkal buzdítják az embereket az oltás ellen.
HÍREK
„Képes 26 ezer elhunyt magyar után másnap reggel röhögcsélve arról beszélni, hogy magára is vár egy korsó sör a teraszán?!” – írja a DK elnöke. De több ellenzéki politikus is kiakadt a kormányfőre.
HÍREK
A DK elnöke a közösségi oldalán reagált a kormánypártnak arra a vádjára, hogy az ellenzék oltásellenes.
Népszerű
Ajánljuk