HÍREK
„Istenemre ezek belém szerettek” - mondta a volt miniszterelnök, Kocsis Máté a radai rossebbel válaszolt. A nyár előtt még egy utolsót rántottak a kampánymotoron.
HÍREK
Facebook-oldalán sorolta fel a miniszterelnöknek a DK elnöke, hogy szerinte mi jelenti az igazán nagy veszélyt a kormány számára.
HÍREK
A miniszterelnök a Fidesz-KDNP Debrecenbe kihelyezett frakcióülésén arról is beszélt, hogy az elmúlt évben lesújtó nemzetközi egészségügyi, gazdasági és szociális válság „súlyosan érintette a családokat, szétzúzta a hagyományos emberi kapcsolatokat”.
HÍREK
A kormánypárt nem először reagál a volt miniszterelnök nevével az ellenzék programjára vagy személyi összetételére.
HÍREK
A főváros és a 9. kerület Fudan elleni tiltakozásáról pedig azt mondta: „Gyermekded, de legalább vicces”.
HÍREK
Kiderült, hogy a film munkacíme eredetileg „A hazugság ára” volt, de azt továbbra sem lehet tudni, ki játssza majd Gyurcsány Ferenc karakterét.
HÍREK
Dömötör Csaba válaszolt: 'Világos beszéd, hogy most kihívta Orbán Viktort, ez már nyílt küzdelem, nem a korábbi simlis magatartás. Ugyanakkor nem jó fejlemény, hogy 15 évvel az őszödi beszéd után még mindig Ön az ellenzék vezéralakja'.
HÍREK
A párt a Fidesz videójának vizuális elemeit és forgatókönyvének lényegét átvéve készítette el a saját videóját.
HÍREK
Még mindig pörög az őszödi beszéd 15. évfordulója kapcsán elindult szócsata. Ezúttal a Fidesz Fidesz frakcióvezetője kritizálta a DK elnökét.
HÍREK
Finoman szólva nem jósol nagy sikert az ELK*RTUK című filmnek, aminek ma jött ki az első előzetese.
HÍREK
A volt és jelenlegi miniszterelnök verbális cicaharca Orbán Facebook-oldalán. Miközben Gyurcsány már majdnem annyi lájkot kapott a kommentre, mint maga a poszt.
HÍREK
A beszéd elhangzásának 15. évfordulóján motoros futárral vitték a film trailerét tartalmazó pendrive-ot több szerkesztőségbe.
HÍREK
A vlogban azt is láthatjuk, milyen arckifejezéssel reagált a fideszes Németh Szilárd a DK elnökének parlamenti felszólalására.
HÍREK
Nagyon úgy fest, nem teljesül Gyurcsány Ferenc kívánsága, és nem sikerült Hugh Grantet leszerződtetni.
Népszerű
Ajánljuk