BUDAPEST
Hamarosan hét új sebességmérő áll szolgálatba a II. kerületben, melyek közül már üzembe is helyezték az elsőt.
BUDAPEST
A szlovákiai Liptószentmiklóson egy elektromos rollerrel repesztett egy 43 éves férfi. A rendőrök mérőműszere szerint jócskán túllépte a megengedett sebbességet.
BUDAPEST
Úgy látszik, a megrögzött száguldózóknak semmi sem szent. A „rekorder” közel 170-el rongyolt át a hídon, ahol néhány nappal korábban halálra gázoltak egy 26 éves férfit.
BUDAPEST
A rendőrség összesítése szerint a legtöbb közúti baleset még mindig gyorshajtás miatt történik. A hatóságok most mindent megtesznek a megelőzés érdekében.
BUDAPEST
A drasztikus intézkedés ötlete azért vetődött fel, mert rengetegen halnak meg mások felelőtlen száguldása miatt.
BUDAPEST
Az ember nem szeret elkésni az esküvőjéről, de egy brit fiatalmeber törekvése, hogy ne várakoztassa meg a mátkáját, csak még nagyobb fennakadást okozott.
BUDAPEST
A Fókusz stábja megnézte, hogy Európa különböző útjain mekkora a megengedett sebesség, és mekkora büntetésre számíthatunk, ha kicsit erősebben nyomjuk a gázpedált.
BUDAPEST
Magyar György azt írta, hogy a személyi sérüléssel járó balesetek 2 százalékát okozza a sebességhatár túllépése. Szerinte ez az új szigorítástól nem fog lényegesen javulni.
BUDAPEST
Május elsejétől akár már 1 km/órás mért sebességtúllépés esetén is számíthat szankcióra a vétkes sofőr. A hatóság már nem alkalmaz „tűréshatárt”.
BUDAPEST
Május 1-től szigorúbban veszi a rendőrség a sebességhatárok átlépését, még többen kaphatnak bírságot a szabálytalanságért.
BUDAPEST
Minden kerület más módszerben hisz. A traffipax mellett több helyen is fontolgatják az általános sebességhatár csökkentését.
BUDAPEST
Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette az elképesztő manővert, amiből komoly baj is lehetett volna.
BUDAPEST
Az X-Faktor-győztes korábban egy rendőrségi kampányfilmben is szerepelt, de többször is elkapták gyorshajtás miatt. Ha megint jogosítvány nélkül vezet, akár egy évre is börtönbe kerülhet.
BUDAPEST
Akár véglegesen is elvehetik a kocsit, sőt pénzbírságot is fizethet és a jogosítványától is elbúcsúzhat, aki száguldozik az utakon.
BUDAPEST
A Golfban egy anya és a lánya utazott. Nem voltak bekötve, ezért pörgés közben a lány kirepült az autóból és az úttestre zuhant, majd a Porsche alá sodródott.
BUDAPEST
Judit egyáltalán nem mer hosszabb utakra indulni tizenöt éves Renault-jával, sőt nem is szokta kölcsönadni, mégis bírságot kapott Ausztriából.
Népszerű
Ajánljuk